2013. május 27., 15:30

Gyilkosság Szolnokon - Nagy erőkkel keresik a tettest

SZOLNOK. Keresi a rendőrség azt a férfi, aki hétfőn megölt egy másik férfit Szolnok belvárosában, majd elmenekült a helyszínről.
Pásztorné Kovács Ágnes, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy a Terrorelhárítási Központ, valamint kommandósok bevonásával jelenleg is több tucat rendőr keresi a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 50 év körüli, 160 centiméter magas, köpcös testalkatú, göndör, lenőtt hajú, borostás arcú férfit.

A nyomozás eddigi adatai alapján az elkövető a sértett Hunyadi utcai otthonában megölte a házigazdát, a feleségének sikerült elmenekülnie. A bűncselekménnyel megalapozottan gyanúsítható férfi robogóval távozott a helyszínről. A szóvivő a lakosság segítségét kérte előkerítésében, ám figyelmeztetett, senki ne próbálja meg feltartóztatni, mert feltehetően lőfegyver van nála.

Az MTI helyszíni információk alapján úgy tudja: a bűncselekmény áldozata egy helyi vállalkozó, aki üzleti ügyben hétfő délelőtt 9 órára várta ismerősét. Meg is érkezett, de megpróbálta leütni a tulajdonos feleségét. Az asszony kiugrott az ablakon, és átszaladt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közeli épületébe, ahonnan a biztonsági őr értesítette a rendőrséget.

Az MTI szemtanúktól arról értesült, hogy a hatóságok gyorsan azonosították a tettest, aki korábban polgárőr volt. A férfi Fácán utcai ingatlanának környéket lezárták, és a helyiek szerint el is fogták őt.

Az elfogás tényét ugyanakkor Pásztorné Kovács Ágnes a sajtótájékoztatón cáfolta. Jelezte azonban, hogy időközben azonosították a keresett férfit, és a 49 éves szolnoki Tintér István után kutatnak. A gyilkosság körülményeit és okát jelenleg is vizsgálják
Megosztás