Gombaszögi Nyári Tábor – Erős kezdés Krasznahorkaváralján

Az idei Gombaszögi Nyári Tábort Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, Kotiers Róza, a Diákhálózat elnöke és Orosz Örs főszervező nyitotta meg. A tábor első napjának kiemelt vendége Karel Schwarzenberg korábbi cseh külügyminiszter volt, aki nyíltan beszélt közéleti pályafutásáról és élményeiről, valamint a hallgatóság kérdéseire is válaszolt.
Nagy érdeklődés övezte a Mesterséges nacionalizmus: mítosz-e a rovásírás? című előadást az ELTE kutatójával, Hermann Veronikával. A különböző tematikájú előadások és panelbeszélgetések mellett kihirdették a Diákhálózat hivatalos lapja, az Alma Mater irodalmi pályázatának eredményét is. A Gurigongo Symposium által megálmodott SzalmaSzínházban a szerdai napot leginkább a Szputnyik – Mentőcsónak: Szociopoly társasjáték uralta. Este az első Szlovákiai Magyar Dal Napjának egyik zenekara, az Aylen´s Fall, valamint a Kaukázus adott koncertet.
A csütörtöki nap főbb programjai között találhatók többek között a magyar online közösségben közkedvelt TrollFoci szerkesztőiről és az ukrajnai konfliktusról (Jarábik Balázzsal és K. Debreceni Mihállyal) szóló beszélgetések. Este a magyar alternatív zenei élet egyik meghatározó zenekara, a Hiperkarma, illetve a Brains koncertje várja a Gombaszögi Nyári Táborba látogatókat.
A tábor előadásait, beszélgetéseit a rendezvény szervezői élőben közvetítik az interneten. A videóközvetítést ide kattintva tekinthetik meg.
További információk a www.gombaszog.sk honlapon, valamint a tábor hivatalos Facebook-oldalán találhatóak.
