2016. június 28., 15:09

Gombaszög - a közös gondolkodás, közös cselekvés tere

POZSONY. A Csemadok egyik feladata, hogy összekösse azokat az erőket, amelyek a felvidéki magyar kultúra fejlesztésében és továbbvitelében érdekeltek – mondta ma a sajtó képviselőinek Bárdos Gyula, a kulturális szervezet országos elnöke. Ennek lesz most példája Gombaszögön, ahol az 58. Országos Kulturális Ünnepély szervezői szorosan együttműködnek a fiatalokkal, a Gombaszögi Nyári Tábor szervezőivel, hogy július második hétvégéjén és az azt követő héten minél több élettel, minél több rendezvénnyel töltsék meg Gömörben a festői szépségű gombaszögi völgyet.
201606281454530.gombaszog05.jpg
Galéria
+2 kép a galériában

A Csemadok egyik felvállalt küldetése, hogy integrálja mindazokat – helyi kulturális szervezeteket, civil szerveződéseket, önkormányzatokat, a kultúrában tevékeny embereket –, akiknek fontos a felvidéki magyar kultúra helyzete. Ezt hangsúlyozta mai sajtótájékoztatóján a Csemadok elnöke, hozzátéve azt is, egy-egy rendezvényükkel teret kívánnak teremteni ahhoz, hogy ideológiamentesen, a politikai hovatartozástól függetlenül lehessen közösségünk jelenlegi helyzetéről beszélni. „Ilyen fóruma lehet a közös cselekvésnek és a közös gondolkodásnak idén először Gombaszög is, ahol július 9-10-én az 58. Országos Kulturális Ünnepség, majd 12-étől 17-ig a Gombaszögi Nyári Tábor lesz” – fogalmazott Bárdos Gyula.

Az együttműködés már az előkészületek során megvalósult, hiszen több infrastrukturális fejlesztésben is közösek az érdekeltségek, de a programok között is van átkötés, s ennek egyik példája az az óriás fotók kiállítása, ahol felvidéki magyar fotóművészek képein mutatják be az egykori gombaszögi fesztivált. A szabadtéri kiállítás 10 nagyméretű bannerrel mindkét rendezvény alatt megtekinthető lesz.

Idén kétnapos lesz az 58. Országos Kulturális Ünnepély, amelynek egyik főszervezője a Csemadok Rozsnyói Területi Választmányának vezetője, Füzék Erzsébet. A program színesnek és gazdagnak mondható, még a nehézségek ellenére is. „A nehézségek elsősorban abból származnak, hogy késnek a pályázati támogatások, anélkül kell tehát elkezdeni a program összeállítását, hogy pontosan tudnánk, végül is mennyi pénzből gazdálkodhatunk” – mondta Füzék Erzsébet. Az országos rendezvényt idén is szűk keretből kell megvalósítaniuk, hiszen a kisebbségi kultúrára szánt támogatásból mindössze 5 ezer eurót kapott a rendezvény, miközben vannak falunapok, amelyek ennél több pénzt kapnak ugyanabból az alapból. Idén Kassa megye sem volt kegyes, hiszen a szervezők kérelmét ott is elutasították. „Mindezen nehézségek ellenére sem szabad feladni a gombaszögi fesztivált, mert amit egyszer feladunk, azt már nehéz újraéleszteni” – mondta Füzék Erzsébet.

A Csemadok ennek ellenére bízik a rendezvény sikerében, reményeik szerint a program 2-3 ezer embert is kivisz majd a gombaszögi völgybe. A két nap során lehetőséget kapnak a régió népzenészei és néptáncosai, hagyományőrző csoportjai, népdalkörei, de fellép a Szőttes, Lakatos Róbert brácsaművész és vendégei, Vadkerti Imre és Derzsi György, valamint az Ismerős Arcok.

A dolgainkról való közös gondolkodásnak itt is meg lesz a tere, hiszen a fesztivál 9-én egy konferenciával kezdődik, ahol terítékre kerül Gombaszög jelene és jövője is. A szervezők új utakat is keresnek, és azon is gondolkodnak, hogyan lehetne megszólítani, megnyerni a fiatalokat. Füzék Erzsébet szerint ennek a szándéknak adhat most egy új lendületet a Gombaszögi Nyári Tábor fiataljaival való együttműködés.

Mint ismeretes, 11 év krasznahorkaváraljai kitérő után visszatér a Gombaszögi Nyári Tábor a gombaszögi völgybe. A régi-új helyszínen azonban nagyon sok a teendő, komoly infrastrukturális fejlesztéseket kellett végrehajtani az elmúlt hónapokban. „1928-ban a prágai Szent György Kör itt, a korábbi Andrássy-birtokon tartotta első művelődési táborát, majd a múlt rendszerben a Csemadok országos fesztiváljának adott otthont Gombaszög” – mondta a völgy történetéről Orosz Örs, a Gombaszögi Nyári Tábor főszervezője. A múltban turisztikai egységként működő térség mára tönkrement, a terület szétaprózódott, az ott található barlang korábbi 20-30 ezres látogatottsága 8 ezerre csökkent, és ezzel országosan az utolsó helyre került a látogatottsági mutatók terén, s ennek az oka a területfejlesztés és az infrastruktúra hiánya. A terület egy része ma már az Orosz Örs vezette Sine Metu polgári társulásé. Az ő vezetésével tavasztól folyik a területrendezés: kitakarították a völgyet, vizes blokkot építettek, terasz épült és egy pajta is lesz a völgyben, amely színházként fog működni. A július 12-én kezdődő nyári tábor során 10 programsátor áll majd a völgyben, ahol a közéleté, az irodalomé, a zenéé lesz a főszerep. A politikusok közül elfogadta a meghívást Menyhárt József, Solymos László, Bukovszky László, Magyarországról pedig Potápi Árpád János, Szilágyi Péter, Navracsics Tibor és Németh Zsolt lesz jelen. Negyedszázados a Diákhálózat, erről is a táborban emlékeznek meg egy panelbeszélgetésen a résztvevők. Esténként 2-3 zenekar lép fel a kis- és nagyszínpadon. Szombaton pedig gömöri nap lesz, amikor a régióból érkezők egy euróért kaphatnak belépőjegyet – ismertette a részleteket Orosz Örs. A teljes programot a napokban teszik közzé.

A sajtótájékoztatón jelen voltak a hétvégi bősi kulturális fesztivál szervezői is, Nagy Anikó, a helyi Csemadok és Lázok Attila, a Dunaszerdahelyi Területi Választmány nevében, a Csemadok idén az országos rendezvények sorába emelte ugyanis a jubiláló fesztivált. A 65. Kulturális Ünnepély és Szövetkezeti Nap kétnapos rendezvénysorozatán több ezren vettek részt. A jubileum alkalmából a múltat itt is egy képkiállítással elevenítették fel, a szórakoztató programokkal pedig elsősorban Bős városa hagyományőrzőinek és a régió csoportjainak biztosítottak fellépést. A megszervezésben itt is leginkább a helyi erők segítettek anyagi hozzájárulásukkal, a kormányhivatal ugyanis mindössze 1500 euróval támogatta a Csemadoknak ezt a rendezvényét. Az már a jövő évre vonatkozó terv, hogy miután országos rendezvény lett a bősi fesztivál, a jövőben Dél-Szlovákia minden régiójából hívnak majd fellépőket.

201606281454530.gombaszog05.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás