Gázszivárgás a hernádcsányi téli stadionban – többeket kórházba szállítottak
Röviddel 19 óra után hívták ki a helyszínre a tűzoltókat. "A téli stadion épületében szénmonoxid koncentrációját lehetett kimutatni, a szivárgás forrását egyelőre nem sikerült megállapítani" – közölte az állami hírügynökséggel a Kassa megyei Tűzoltó- és Mentőszolgálat műveleti tisztje.
Becslések szerint a gázszivárgás idején mintegy 90 ember tartózkodott a téli stadion épületében. Közülük 40-en panaszkodtak rosszullétre, akiket a közeli futballpálya nagytermében helyezték el, majd miután megvizsgálták őket, több mint harminc ember szorult orvosi ellátásra.
Tizenegy személy került szénmonoxid mérgezéssel a Kassa-sacai kórházba. "Állapotuk mostanra stabilizálódott, két személy állapota volt válságosabb, az ő szervezetük lassabban reagált a kezelésre, de már túl vannak az életveszélyen" – nyilatkozta a kórház igazgatója, Ján Slávik. Elmondása szerint mindenkinek a vérében más szintet mutatott a szénmonoxid, a legmagasabb érték 19 százalék volt.
Több beteget a kassai Egyetemi Kórházba szállítottak, itt összesen 21 személyt láttak el. A legtöbbjüket ambulánsan látták el, három személy szorult kórházi kezelésre, állapotuk mostanra már kielégítő.
A hernádcsányi téli stadionban korcsolyapálya van, illetve jégkorongmérkőzéseket és edzéseket tartanak. A tűzoltók és a mentők vasárnap estétől éjjel egy óráig látták el a betegeket, ma pedig méréseket végeznek az épületben, hogy megállapítsák a gázszivárgás forrását.