2018. augusztus 22., 18:27

Gázpalackokat szállító teherautó rohant a városháza épületébe

Gázpalackokkal megrakott autóval hajtott bele egy férfi a városháza épületébe a kelet-hollandiai Lingewaard településen szerda hajnalban, a feltételezett tettes a helyszínen életét vesztette – jelentette a helyi sajtó.

hollandiai-robbanas.jpg
Fotó: MTI
A De Gelderlander című lap tudósítása szerint az ütközésben felrobbant az autóban lévő két gázpalack egyike, majd kigyulladt a jármű. A közelben megtalálták egy férfi holttestét, ami a hatóságok szerint azt mutatja, hogy az elkövető megpróbált elmenekülni.

A sofőrt leszámítva senki nem sérült meg az Amszterdamtól körülbelül 100 kilométerre délkeletre fekvő településen történt incidens során. Az épületben ugyanakkor komoly károk keletkeztek.

A helyi rendőrség vizsgálatot indított a történtek felderítésére, és arról számolt be, hogy „erős a gyanújuk” a tettes kilétét illetően, ám egyelőre nem közöltek nevet és részleteket. Hangsúlyozták: nem mutat semmilyen jel arra, hogy terrorcselekményről lenne szó.

Marianne Schuurmans polgármester a megdöbbenésének adott hangot az esettel kapcsolatban.

Megosztás
Címkék