G7

G7: Feszült légkörben kezdődött meg a kanadai csúcstalálkozó

hirek.sk | MTI 2018. június 08., 19:28

Feszült légkörben kezdődött meg a világ hét legfejlettebb ipari országának (G7) csúcstalálkozója a kanadai La Malbaie-ben pénteken.

A G7 vezetői

Az Európai Unió vezetői, illetve az Egyesült Államok, Kanada, Németország, Olaszország, Franciaország, Japán és Nagy-Britannia állam- és kormányfőinek találkozójára árnyékot vet, hogy Donald Trump amerikai elnök kormánya több kérdésben gyökeresen más nézeteket vall, mint európai partnerei. A helyzet annyira elmérgesedett, hogy egyelőre azt sem tudni, ezúttal elfogadnak-e közös zárónyilatkozatot. Az Atlanti-óceán két oldalán az iráni atomalku, a védővámok és a klímavédelem terén is homlokegyenest eltérő állásponton vannak a politikusok.

Trump azon is gondolkozott, hogy nem vesz részt a csúcstalálkozón. Végül úgy döntött elmegy, de jelezte: szombaton, helyi idő szerint kora délelőtt távozik a csúcsértekezletről, mert Szingapúrba indul a Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel tartandó jövő heti csúcstalálkozóra.

Az amerikai elnök elutazása előtt a Twitteren heves vitába keveredett Emmanuel Macron francia államfővel és Justin Trudeau kanadai kormányfővel. Mindkét politikus ígéretet tett arra mikroblogján, hogy a csúcsértekezleten vitába száll Trumppal az acélra és alumíniumra kivetett vámtarifák miatt.

Az amerikai elnök így válaszolt: "Kérem, mondják meg Trudeau miniszterelnöknek és Macron elnöknek, hogy ők azok, akik megrohamozzák az Egyesült Államokat hatalmas vámtarifákkal és teremtenek neki nem pénzügyi akadályokat." Hozzátette: "Az EU-nak 151 milliárd dolláros kereskedelmi többlete van az Egyesült Államokkal szemben, és Kanada távol tartja (a piacaitól) a mi farmereinket és másokat is" - írta.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke pénteken visszautasította Trump vádját, hogy az EU tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytat az Egyesült Államokkal szemben. Juncker a csúcstalálkozó kezdete előtt jelezte: tényekkel és számokkal győzné meg az amerikai elnököt nézete tévességéről.

Méltatlankodást váltott ki az is, hogy Trump pénteken azt javasolta, élesszék fel az úgynevezett G8-as csúcstalálkozókat Oroszország részvételével.
A G7 egy ideig Oroszországgal kibővített formátumban is ülésezett, de Moszkvát 2014 óta, az Ukrajna ellen elkövetett agresszió, a Krím félsziget elcsatolása óta nem hívják meg ilyen tanácskozásra. Trump felvetését Giuseppe Conte új olasz miniszterelnök is támogatta, az Európai Unió azonban határozottan ellenezte.

Maradjunk inkább a jelenlegi formátumnál, a hét szerencsés szám - mondta Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke röviddel a csúcstalálkozó kezdete előtt.
Tusk szerint Washington nemzetközi egyezmények átírására irányuló igyekezete fenyegetést jelent a hidegháború utáni nemzetközi rendre nézve.

Az Európai Tanács elnöke egyúttal biztosított róla, hogy a G7 uniós tagjai - beleértve Olaszországot - minden megtárgyalandó kérdésben egységes tömbként fognak fellépni.

Heiko Maas, a német diplomácia vezetője a kanadai G7-csúcsra időzítve a Süddeutsche Zeitung című lapban közölt kemény hangú interjúban hangsúlyozta, hogy mélyreható átalakulás zajlik a nemzetközi kapcsolatok rendszerében, és ez a változás évtizedes alaptételeket kérdőjelez meg. 

Képgalériánk:
Heiko Maas, német külügyminiszter

Így amióta Donald Trump hatalomra került, az Atlanti-óceán politikai értelemben szélesebbé vált, ezért az európaiaknak az eddiginél szorosabban össze kell zárniuk. A jelenlegi kormány által vezetett Amerikára már nem lehet ugyanúgy korlátlanul, feltétel nélkül támaszkodni, mint régen - mondta Heiko Maas. 

Donald Trump eddigi döntései kivétel nélkül unilaterális, egyoldalú döntések voltak, és az amerikai elnök annak tudatában hozta meg ezeket, hogy hátrányt okoz Európának. Például az iráni atomprogramról kötött nemzetközi megállapodás amerikai felmondása súlyosan érinti az Európai Unió biztonsági érdekeit, hiszen Irán a közösség szélesebb szomszédságban fekszik  - fejtette ki a német külügyminiszter.

Mint mondta, a változások mind egy irányba mutatnak: a nemzetközi kapcsolatok többoldalú, multilaterális megállapodásokon nyugvó  rendjétől az unilaterális alapon meghatározott érdekek felé.

Az önérdeket mindenek felé helyező és mások rovására is érvényesítő megközelítéssel "nem lesz jobb, biztonságosabb vagy békésebb a világ" - húzta alá Heiko Mass.

Az "America First" (Amerika az első) politikájára csak a "Europe United" (Egységes Európa) lehet a válasz - tette hozzá a német külügyminiszter, kiemelve, hogy nemcsak Németországnak, hanem az egész EU-nak kihívás az unilateralizmus térnyerése, ezért "európai választ" kell adni rá.

Az Egyesült Államok továbbra is Németország első számú partnere marad az EU-n kívüli térségekben, de újra kell gondolni ezt a partnerséget. Ehhez "öntudatos Európa" kell  és világos be

0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS