2013. június 23., 08:28

FUEN-kongresszus – Erős szövetségeseket szerzett az MKP

BRIXEN. Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója, a FUEN állandó, rendes tagjává választotta a Magyar Közösség Pártját.

A szervezet 2013. június 22-i tisztújító kongresszusán a dél-tiroli Brixenben ellenszavazat és tartózkodás nélkül választotta a szervezet állandó, rendes tagjává az MKP-t. Az Európai Polgári Kezdeményezés elindítása mellett ez volt a másik hivatalos programpont az európai nemzetiségek tanácskozásán, ahol Berényi József pártelnök és Szigeti László, az MKP OT elnöke képviselte a Magyar Közösség Pártját.

Berényi József a FUEN kongresszusán elmondott bemutatkozó beszédében ismertette a Magyar Közösség Pártjának tevékenységét, s röviden bemutatta a szlovákiai magyar közösséget, kitérve történelmére, intézményrendszerére és jelenlegi társadalmi-politikai helyzetére. Berényi annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a FUEN-ben eddig összegyűlt tapasztalatokat pártja a szlovákiai magyar közösségért folytatott érdekérvényesítési tevékenysége során hasznosíthatja. A FUEN-tagság legnagyobb hozadékát szerinte a kisebbségek asszimilációjának megállításával kapcsolatos tapasztalatok, valamint újszerű megoldások megismerése és lehetséges átvétele jelentheti.

Mint ismert, a dél-tiroli Brixenben június 21-én hivatalosan elindult a Kisebbségi Európai Polgári Kezdeményezés, amely feladatul tűzte ki egymillió aláírás összegyűjtését az Európai Unióban kötelező érvényű, az őshonos nemzeti közösségeket védő jogi norma elfogadása érdekében. melyen. Az MKP csatlakozott a kezdeményezéshez és részt vesz az aláírásgyűjtésben.

Megosztás