2018. november 10., 07:41

Franciaország a multilaterális világrendet ünnepli több mint hetven államfő részvételével

Csaknem száz ország, köztük 72 állam- és kormányfői szinten képviselteti magát a hétvégén Párizsban az első világháborút lezáró fegyverszünet 1918. november 11-i aláírásának 100. évfordulóján rendezendő ünnepségsorozaton, amelyen Emmanuel Macron francia államfő a multilaterális világrend megőrzésért fog szót emelni.

merkel-macron.jpg
Fotó: RFI
A megemlékezés egyik legfőbb eseménye vasárnap délelőtt a párizsi Diadalív alatti főhajtás lesz, ahol a francia köztársasági elnök 72 kollégája előtt beszédet mond, mielőtt a hivatalában ebéden látja őket vendégül, majd délután részt vesznek a Béke Párizsi Fóruma elnevezésű háromnapos rendezvény megnyitóján, amelyet Angela Merkel német kancellár, António Guterres ENSZ-főtikár és Emmnauel Macron francia elnök fog megnyitni.

"Nem egyszerűen a fegyverszünetet ünnepeljük, hanem megpróbáljuk együtt megtartani azt az egykori ígéretet, hogy soha többé háborút" - mondta a francia elnök, amikor elmondta, hogy a katonai ceremóniáktól mentes első világháborús megemlékezésekkel a hanyatlásnak indult multilaterális világrendnek szeretne új lendületet adni. A centenárium csúcspontjának ígérkezik szombat délután Angela Merkel részvétele a Compiegne közelében rendezendő megemlékezésen, ahol száz évvel ezelőtt egy vasúti kocsiban Németország aláírta a fegyverszünetet az antanthatalmakkal, s ezzel véget ért a négy évig tartó első világháború.

"A kép talán annál is erősebb lesz, mint a kéz a kézben emlékező Francois Mitterrand néhai francia elnök és Helmut Kohl néhai német kancellárról készült felvétel 1984. szeptember 22-én Verdunnál, a douaumonti emlékhelynél" - írta pénteken a Le Monde című napilap, arra emlékeztetve, hogy német kancellár még soha nem járt a száz évvel ezelőtti vereség szimbólumánál.
A vasárnapi párizsi centenáriumi meghívásnak valamennyi győztes ország vezetője eleget tesz, köztük Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök, de az 1918-ban legyőzöttek közül is többen, valamint több afrikai és közel-keleti ország is képviselteti magát. Az amerikai elnök már péntek este megérkezik a francia fővárosba, ahol szombat délelőtt egyórás kétoldalú megbeszélést folytat Emmanuel Macronnal az Elysée-palotában.

A francia fővárosban a hétvégén mintegy 10 ezer rendőr biztosítja a kiemelt védettséget élvező helyszíneket, a város több pontját lezárják a gépkocsiforgalom elöl, köztük az Orsay Múzeum környékét, ahol szombat este Emmanuel és Brigitte Macron díszvacsorát ad az állam- és kormányfők tiszteletére, valamint az új koncertközpont negyedét, az északon található Philharmonie de Paris körül, ahol a külföldi delegációk ünnepi hangversenyen vesznek részt.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.