Franciaország 4700 menekültet fogad be 30 ezer helyett

A hatóság bejelentette, hogy szerdán várják Görögországból a program keretében menekülteket szállító utolsó repülőgépet, amellyel főképp szíriai menedékkérők jönnek.
Párizs a 2015-ben indult EU-program keretében 4300 embert fogadott be görögországi regisztrációs központokból (hotspot), további 377-et Olaszországból. Ezzel Franciaország a befogadó kész uniós tagállamok sorában a második Németországot követően. Francia adatok szerint Németország ugyanebben az időszakban 8700 menekültet vett át Olaszországból és Görögországból. Az Európai Unió szerte a mechanizmus keretében eddig mindössze 29 ezer menekültet telepítettek át a tervbe vett 160 ezer helyett.
Wolfgang Sobotka osztrák belügyminiszter múlt pénteki nyilatkozatában elutasította, hogy Ausztria újabb menedékkérőket fogadjon be. "Az eddigi kiterheltség tükrében bizonnyal nem leszünk nyitottak további javaslatokra (a kérdésben), egész egyszerűen azért, mert az elosztási mechanizmus Európában nem működik" - hangoztatta a tárcavezető.
Migránsokat utasítottak ki Belgiumból
Legalább tíz migránst állított elő a belga rendőrség a brüsszeli Gare du Nord pályaudvar közelében található Maximilien parkból, ahol hónapok óta több száz illegális bevándorló táborozik. Közülük hatot azonnali hatállyal kiutasítottak az országból - jelentette a La Libre Belgique belga napilap kedden.
A beszámoló szerint a rendőrségi akcióra akkor került sor, amikor civil szervezetek szervezésében civilek mentek a parkba, hogy befogadjanak egy-egy embert vagy családot éjszakára. A parkban és a pályaudvar környékén mintegy 500-an vertek tábort. Jellemzően nem kérnek menedéket Belgiumban, mert többnyire Nagy-Britanniába szeretnének továbbmenni.
A civil szervezetek munkatársai arról számoltak be, hogy a rendőrség kötelezte őket, hogy az akcióról készült felvételeket töröljék a telefonjaikból, máskülönben elkobozzák a készülékeket. A civil szervezetek migránsellenes rajtaütésekről beszélnek, és az akciók beszüntetésére szólították fel a hatóságokat.
A rendőrség tájékoztatása szerint az összehangolt akcióra azért volt szükség, mert információk szerint embercsempészek is keveredtek a civilek és a migránsokat éjszakára befogadni kívánók közé.
Jan Jambon belga belügyminiszter szeptember elején jelentette ki, hogy meg kell akadályozni a migránsok számának folyamatos és vég nélküli növekedését. Ennek megelőzése érdekében a rendőrség rendszeresen, naponta többször végez ellenőrzéseket a főváros különböző pontjain.
Theo Francken menekültügyi és migrációs államtitkár korábban kijelentette, a szövetségi kormány nem biztosít elhelyezést azoknak, akik nem nyújtanak be menedékkérelmet Belgiumban.