Francia sajtó: a "nyugodt jobboldal" vereséget mért Nicolas Sarkozyre
A francia sajtó szerint a jobboldali előválasztás két nagy meglepetése Fillon elsöprő győzelme, valamint az, hogy Nicolas Sarkozy nem jutott be a második fordulóba.
Francois Fillon a szavazatok több mint 44 százalékával megnyerte az első fordulót, s a 28 százalékot elért Alain Juppéval került be a második fordulóba, míg 21 százalékkal Nicolas Sarkozy volt államfő a harmadik helyre szorult, és bejelentette visszavonulását a politikai életből.
A konzervatív Le Figaro a Fillon-hullám című írásában üdvözölte, hogy az előválasztáson közel 4 millióan vettek részt, s "a nyugodt jobboldalt" vitték győzelemre. A lap értékelése szerint Fillon meg tudta győzni a választókat arról, hogy a reformok beindítására a változás hatékonyabb lehet a párbeszédnél. A konzervatív lap elemzőkhöz hasonlóan arra emlékeztetett, hogy a volt miniszterelnök nem rejti véka alá, mennyire csodálja Margaret Thatcher egykori bit miniszterelnököt.
A Le Figaro ugyanakkor hozzátette, hogy Fillon "fantasztikus" győzelme mindenekelőtt a Sarkozy-ellenességnek köszönhető, valamint annak, hogy Alain Juppé meggyőződésében és karakterében is túl mérsékeltnek mutatkozott, s megelégedett azzal, hogy Sarkozyval szemben a közvélemény őt tekinti az elfogadható, természetes jobboldali jelöltnek, de nem tudta ezt a támogatást lelkesedéssé formálni, miközben Fillon a liberális gazdasági programjával kampányolt, s a konzervatív témaválasztásait is sikerült átvinnie a köztudatba.
A fővárosi Le Parisien szerint Fillon mindent elsöpört, a baloldali Libération szerint pedig "Fillon repül, Sarkozy zuhan".
A Le Parisien szerint ugyanakkor Fillon ekkora méretű győzelmére nem kielégítő magyarázat az, hogy a választók elsősorban Sarkozy ellen szavaztak. A lap úgy véli, hogy a jobboldal "egy olyan embert választott, aki nem változtatja a beszédmódját évek óta", s jelöltként a közszférában dolgozók számának egyértelmű csökkentését, a munkaidő növelését és az azonos neműek házasodását engedélyező törvény módosítását ígéri. A Le Parisien arra az ellentmondásra is felhívta a figyelmet, hogy több százezer baloldali választó is hozzájárult a legliberálisabb jelölt győzelméhez. A Slate című véleményportál arra figyelmezett, hogy Francois Fillon sokkal jobboldalibb annál, mint amilyennek az emberek többsége gondolja őt.
A vezető gazdasági napilap, a Les Échos szerint Francois Fillon nem vehetett volna szebb revánsot Nicolas Sarkozyn, akivel együtt vezették az országot 2007 és 2012 között. "Fillon írta alá Sarkozy politikai halálos ítéletét, a történelem bumerángja, a jobboldali előválasztás kettős meglepetése be fog kerülni a tankönyvekbe" - vélte a lap.
Hasonlóságok és különbségek Francois Fillon és Alain Juppé programjában
Gazdasági téren ugyanazokat a nagy reformokat javasolja, de számos kérdésben - a külpolitikától kezdve a terrorizmus elleni harcon át a hatalomgyakorlásig - eltérő nézeteket vall a két konzervatív francia politikus, volt kormányfő, Francois Fillon és Alain Juppé, akik jövő vasárnap mérkőznek meg egymással az elnökjelölt-állító választás második fordulójában.
A szíriai konfliktus megoldása érdekében Francois Fillon közeledést javasol Oroszországhoz, az ukrán válság miatt Moszkvával szemben meghirdetett embargó feloldását szorgalmazza, és teljes együttműködést szeretne kialakítani a Kremllel. Szövetségre lépne Bassár el-Aszad szíriai elnökkel és koalíciót alkotna az orosz vezetéssel az Iszlám Állam dzsihadista szervezet felszámolása végett. Alain Juppé is párbeszédet kezdeményezne Moszkvával, de nagyon kritikus Vlagyimir Putyin orosz államfővel szemben, elítéli őt az aleppói bombázások és a szíriai rezsimmel kötött szövetsége miatt, és szárazföldi beavatkozást sem támogat Szíriában.
Ami az Európai Unió működését illeti, Alain Juppé kevésbé bürokratikus szervezetet szeretne, és a közös védelmi politika mielőbbi elindítását szorgalmazza. Francois Fillon az euróövezet kormányzásának létrehozását tartja a legfontosabbnak.
A belpolitikában Francois Fillon 100 milliárd eurós megtakarítást ígér az állami kiadásokban, Alain Juppé kevesebb konkrétummal szolgált a témában, de szerinte is 85-100 milliárd eurós kiadáscsökkentésre lenne szükség.
Francois Fillon legalább félmillió munkavállalót elbocsátana a közszférából, míg Alain Juppé 200 ezer fővel csökkentené a közigazgatást. Francois Fillon visszaállítaná a 39 órás munkahetet, Alain Juppé viszont megelégedne azzal ha "nőne a hivatalos munkaidő". De mindketten a közszféra reformját irányozzák elő.
Francois Fillon több kérdésben is népszavazást írna ki, mégpedig a költségvetési egyensúly alkotmányba iktatásáról, az önkormányzatok reformjáról, a nyugdíjrendszer reformjáról, egy bevándorlási kvótarendszer bevezetéséről és a képviselők számának csökkentéséről. Alain Juppé programjában nem szerepelnek referendumok.
Egyik jobboldali jelölt sem vonná vissza az azonos neműek házasodását engedélyező törvényt, de Francois Fillon az örökbefogadás korlátozásával módosítaná azt. Alain Juppé egyáltalán nem nyúlna a szocialisták által elfogadott törvényhez.
Mindkét jelölt a forgalmi adó emelését javasolja, Juppé 21, Fillon 22 százalékra. A személyi jövedelemadót Juppé 2 milliárd euróval csökkentené, Fillon pedig egy átfogó adóreformot javasol a vállalkozások támogatására.
Francois Fillon Alain Juppéval ellentétben betiltaná az egész testet elfedő muszlim női fürdőruha, a burkini viselését.
