2016. december 29., 13:27

Főtanfelügyelő: nincs javulás az oktatásügyben

POZSONY. Továbbra sem javul a helyzet a szlovákiai oktatásügy terén. Ellenkezőleg, úgy tűnik, hogy a válság egyre jobban elmélyül – vélekedik Viera Kalmárová főtanfelügyelő.
201612271011320.okt01.jpg

Viera Kalmárová a Nemzeti nevelés- és oktatásfejlesztési programmal kapcsolatos tézisek közzétételére reagált. A főtanfelügyelő úgy véli, hasznos minden lépés, ami a társadalmi katasztrófa elhárítására irányul.

Kalmárová a tézisek összefüggésében megjegyezte: jó, hogy találtak egy olyan csoportot, amely kellő elszántsággal rendelkezett, kidolgozta az arra vonatkozó célokat, hogy merrefelé kell haladnia a regionális oktatásügynek. „Azt gondolom, hogy a csoport tagjai kellően tudatosították az ezáltal magukra vett kockázatot. Ez a kockázat a mi nemzeti jellemvonásunkban gyökeredzik: minden áron bírálni és semmi jobbat nem kínálni’ – jegyezte meg.

A főtanfelügyelő szerint tudatosítani kell, hogy a dolgok már annyira előrehaladtak, hogy egyáltalán nincsenek elképzelések arról, mit is kell megváltoztatni, s azon miért kell változtatni, illetve kinek és hogyan kell elvégeznie ezeket a módosításokat. „Ez azonban még nem jelenti azt, hogy szétverjük az első tervezetet, amely megmutatja a problémákból kivezető utat” – fogalmazott Kalmárová.

Az anyag kulcsfontosságú elemének tartja azt, hogy az összes nevelési folyamat az egyes tanulók meghatározott lehetőségeire és szükségleteire összpontosítson.

Változások az oktatás és nevelés terén

Az oktatásügyi minisztérium ősszel bocsátotta szakmai vitára a Nemzeti nevelés- és oktatásfejlesztési program regionális oktatásügyre és a főiskolákra vonatkozó téziseit. Ezek célja a szakmai nyilvánosságnak bemutatni az oktatás és nevelés területén előkészített módosítások alapkeretét, továbbá beindítani a szakmai vitát, illetve visszajelzéseket szerezni konkrét indítványok formájában.

Az oktatási miniszter tanácsadói csapata szakmai vitára bocsátotta azokat a célokat, amelyek majd a jövőben megadják az oktatás új formájának kereteit. A bemutatott célok elérésére hivatott intézkedésjavaslatokat a konzultációs folyamat során szerzett visszajelzések alapján dolgozzák majd ki. Az oktatási tárca úgy tervezi, a nemzeti programot 2017 első negyedévében előbb a kormány, majd a parlament elé terjeszti.

Megosztás