Folytatódik a pedagógussztrájk

Az éles sztrájk kezdete után egy héttel a Szlovákiai Tanári Kezdeményezés (ISU) honlapján hozzávetőleg több mint 700 iskola 10 ezer tiltakozó pedagógusát tartják nyilván. A kezdeményezés azt állítja, jelenleg a szlovákiai pedagógusok 11 százaléka sztrájkol, ami közel 130 ezer tanulót érint.
Robert Fico miniszterelnök vasárnap a pedagógussztrájkot a Szlovák Rádióban és Televízió (RTVS) műsorában „kisméretű sztrájknak“ nevezte, ami az iskoláknak csupán 2 százalékát érinti. Emellett ismételten hangot adott véleményének, miszerint a sztrájk szervezőinek egy része kapcsolatban áll az ellenzéki politikusokkal.
A Szlovákiai Tanári Kezdeményezés képviselői elutasítják, hogy a sztrájk politikailag motivált lenne. A pedagógusok tevékenysége és sztrájkkészültsége mögött „sosem állt és most sem áll valamilyen politikai párt“ – közölte Branislav Koèan, hozzátéve: a kormányfő, a házelnök és az oktatásügyi miniszter kijelentéseit hamisaknak, megalapozatlanoknak és célzatosnak tartja.
A sztrájkhoz és a tiltakozó megmozdulásokhoz csatlakozó pedagógusok is elutasítják ezeket a vádakat. „Ez a sztrájk tiszta, alulról építkezik, végeredményben az egyének sztrájkja. Engem személy szerint sért az arra irányuló igyekezet, hogy azt politikailag megbélyegezzék” -- nyilatkozta Viktor Ponèák, az ISU kassai képviselője.
A pedagógusok hétfőn élőláncokat képeznek majd fél négytől Pozsonyban, Nyitrán, Losoncon, Kassán, Eperjesen, Nagyszombatban, Trencsénben, Bazinban (Pezinok), Turócszentmártonban (Martin) és Poprádon (Poprad). Azt szeretnék, ha a megmozdulásokhoz a nyilvánosság is csatlakozna.
„Tudjuk, hogy a sztrájk hosszú távra szól, mert a társadalom akkor érzi majd meg a pedagógusok hiányát, ha a gyerekek az utcákon kezdenek csavarogni“ – mondta Viktor Ponèák. Bízik azonban a szülők szolidaritásában. „A nyilvános akciók azon módszerek egyikének számítanak, amelyekkel közölni lehet a kormánnyal, hogy van támogatottságunk” – fogalmazott.
Vladimír Crmoman, a sztrájkbizottság egyik tagja a pedagógusokat arról tájékoztatta, hogy a tervezett nagygyűlés előtt értékelik a „smeres“ kormány regionális oktatásüggyel kapcsolatos programnyilatkozatát, amit az aktuális választási időszak végéig teljesítenie kellene.
A sztrájk első hetében a pedagógusok mellé állt a szülők és a tanulók egy része is. Közel 300 szülő a féléves szünet után gyermekeire maga ügyel majd, esetleg „támogatom a pedagógussztrájkot“ feliratú pólóban küldi el csemetéjét a tanításra. A főiskolások pedig keddre támogató jellegű tüntetést szerveznek Pozsonyban.
Kedden a parlament oktatásügyi bizottsága rendkívüli ülést tart, amelyet Mojmír Mamojka, a bizottság kormánypárti elnöke vezet majd. A tanácskozáson a tervek szerint Juraj Draxler oktatási miniszter és az ISU képviselői is részt vesznek.
Hétfőn 15:30 órától a tiltakozók élőláncot alkotnak a pozsonyi Szabadság téren (Námestie slobody), a kassai magisztrátus (Fehér Ház) előtt, a losonci Köztársaság terén (Námestie republiky), valamint Simonyban, Nyitrán, Nagyszombatban, Eperjesen, Trencsénben, Poprádon, Zsolnán és Privigyén. Somorján 18 órától vitaműsor lesz Az iskolák és az oktatási rendszer problémái címmel a Bél Mátyás Alapiskolában, ugyanakkor Pozsonyban pedig a Széplak (Obchodná) utcai Martinusban hallgathatják meg egymás véleményét az érintett felek.
Országszerte különféle tiltakozó akciókra kerül sor kedden, szerdán és csütörtökön is.