Folytatódik a Felvidéki séták program
BUDAPEST. Péntektől rendezi meg a Rákóczi Szövetség a Felvidéki séták elnevezésű programját, amelyen 185 magyarországi és felvidéki középiskolás vesz részt.
A 13. alkalommal megszervezett program célja a felvidéki városok, magyar vonatkozású kulturális és történelmi emlékhelyek felkeresése. Ezzel együtt kiemelt cél, hogy a Kárpát-medencei ifjúsági szervezetek diákjai megismerjék egymást - írta a szervezet az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.
A kiránduláson 24 középiskola vesz részt, ebből 17 magyarországi és 7 felvidéki. A szervezet tájékoztatása szerint a vasárnap záruló program érinti Selmecbányát, Zólyomot, Besztercebányát és Körmöcbányát.
A Rákóczi Szövetség diákutazatási programjai keretében idén több mint 7500 Kárpát-medencei középiskolás magyar diák utazhatott egy másik Kárpát-medencei országba.

Forrás
MTI