2012. május 22., 09:01

Földrengés volt Bulgáriában

SZÓFIA. Áldozatokról és sérültekről egyelőre nem tudnak a hatóságok, de károk keletkeztek a közepes erejű, hajnali földmozgásban.
A bulgáriai szeizmológiai intézet szóvivője szerint a Richter-skála szerinti 5,8-as erejű földrengés központja a fővárostól mintegy 24 kilométerre nyugatra volt Pernik és Radomir városok között, viszonylag kis mélységben, 9,4 kilométerre a földfelszín alatt. Az első, erősebb rengést több, kisebb erejű utórengés követte.

A hajnali három óra körül történt földmozgásban megremegtek az épületek, a helyi lakosok ablaküveg-csörömpölésére ébredtek. Cvetan Cvetanov belügyminiszter hajnalban közölte, hogy a hatóságok egyelőre nem tudnak áldozatokról vagy sérültekről. Pernik városában azonban válságstáb alakult, rendőröket és tűzoltókat vezényeltek az epicentrum közelében fekvő településekre.

Rositsa Janakijeva perniki polgármester szerint a városban kémények omlottak össze, és romba dőlt egy régi épület. Mintegy harmincan fordultak orvosi segítségért, jobbára azért, mert a rémületben felszökött a vérnyomásuk. A földrengést érezni lehetett Bulgária egész délnyugati területén és a fővárosban is, ahol sokan ijedtségükben pizsamában futottak ki az utcára.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.