2017. november 14., 10:30

Főhajtás özvegy Horthy Istvánné emléke előtt

FELSÕELEFÁNT. A Horthy Miklós Társaság és a Horthy István Mártírok és Hősök alapítvány tagjai vasárnap a Nyitra melletti Felsőelefánt községbe látogattak, hogy részt vegyenek Horthy Istvánné, gróf Edelsheim-Gyulai Ilona mellszobrának felavatásán boldog gyermekkorának helyszínén.
201711140947340.h01.jpg
Galéria
+5 kép a galériában

A mellszobrot a Horthy István Mártírok és Hősök Alapítvány ajándékozta a község lakóinak, akik azt szeretettel fogadták és méltó módon helyezték el a községháza előcsarnokában.

Jaroslav Jazvinský polgármester és a helybéliek baráti szeretettel fogadták a községbe látogatókat. Edelsheim-Gyulai Ilona mellszobrát Pőcze István evangélikus tábori lelkész áldása után a polgármester és Zetényi Csukás Ferenc, az alapítvány elnöke közösen leplezte le. Az ünnepség után az érdeklődők megtekinthették az ez alkalomra készült kiállítást, melyet Ilona asszony gyermek- és fiatalkorában készült fényképekből, tárgyi emlékekből állítottak össze.

A nyelvi nehézségek ellenére nagyszerűen megértették egymást szlovák és magyar emberek, egyetértettek abban, hogy hidat kell építeni nemzeteink között, meg kell találnunk azokat a pontokat, ahol sikeresen tudunk együttműködni egymást felemelve.

Az ünnepség után a Horthy Miklós Társaság és a Horthy István Mártírok és Hősök alapítvány tagjai Mészáros Péter, a család történetének kutatója társaságában megtekintették az Edelsheim-Gyulai család kastélyát, mely jelenleg állami tulajdonban van, üresen áll jobb sorsára várva.

„Csodálatos élményekkel és lelkiekben feltöltekezve indultunk hazafelé, s útközben egyre azon jártak gondolataim, hogy miért nem sikerült október 29-én Nemeshódosban magyar testvéreink között ilyen felemelő hangulatban felavatnunk Kormányzó úr mellszobrát, mint a mára teljesen szlovákká lett Felsőelefánton Ilona asszonyét?” – fogalmazott Szamák Zsuzsánna, hangsúlyozva azt is, hogy magyar s szlovák emberek barátsággal s szinte már testvérként fogadták egymást, s kéz a kézben hajtottak fejet egy törékeny asszony előtt, kinek nehéz sorsa ellenére példaadó élete útmutatóul szolgálhat mindannyiunk számára.

201711140947340.h01.jpg
Galéria
+5 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.