Fidesz vezetők az eredményekről és a célkitűzésekről
A Fidesz alelnöke a nagyobbik kormánypárt XXIV. kongresszusán vasárnap azt mondta, a legnagyobb veszélyt saját maguk jelentik, ha azt hiszik, mindenkinél okosabbak, és mindent jobban tudnak. "Ma egyetlen dolog veszélyes ránk, ha nem tartunk mértéket", minket nem a történelem fog igazolni, három év múlva a választók visszaigazolása kell - fogalmazott a politikus.
Gyakorlatilag nincs semmi, ami korlátozna - mondta Pokorni Zoltán, utalva a kétharmados többségre, hozzátéve: amit ma kitalálunk az holnap törvényjavaslat, holnapután mindenkire kötelező viselkedési norma. Haladunk előre, sikeresek vagyunk, és ilyenkor hajlamosak vagyunk elhinni, hogy mindenhez értünk. Szó sincs róla - fogalmazott, majd egy szóval úgy foglalta össze üzenetét: mértéktartás.
Nagyon nehéz egy év áll mögöttünk, de ugyanakkor büszkék is lehetünk rá - összegzett a kormánypárti politikus. A Fidesz alelnöke az okokat és a konfliktusok magyarázatát abban látta, hogy hatalmas, néhol túlzott volt a várakozás, a csodavárás. Másodsorban említette, hogy gyakorlatilag működésképtelen, finanszírozhatatlan országot vettek át egy éve. Első feladat a fizetőképesség fenntartása, a tűzoltás volt. A harmadik ok a közügyek, a politika kriminalizálódása volt, negyedik pedig, hogy egész Európa is talán legnehezebb gazdasági válságát éli át.
Ötödikként említette, hogy az uniós elnökség rengeteg energiát vitt el, és utolsóként jelölte meg az ellenzék kritikáját. "Miközben büszkék lehetünk erre az egy évre, azt is érezni lehet, hogy túl sok mindenbe vágunk bele." Pokorni szerint "Magyarország átépítése macerás" , sok érzékenységet sért, de el kell végezni az átalakításokat - hangoztatta az alelnök.
Varga Mihály a kongresszuson arról beszélt, hogy a kormány az elmúlt egy évben elhárította a gazdasági összeomlás veszélyét. A Fidesz alelnöke pártja vasárnapi kongresszusán azt mondta: Magyarország mára elkerült a veszélyzónából, a szakadék széléről, a teendőknek azonban nincs vége, a felemelkedéshez minél több embernek munkalehetőséget kell biztosítani.
Emlékeztetett arra, hogy a kormányváltás után jelentést készítettek az ország állapotáról, arról, hogy a szocialisták válságot hagytak maguk után. Véleménye szerint az előző kormányok tagjainak, Bajnai Gordonnak, Veres Jánosnak, Draskovics Tibornak "felelnie kell azért, amiért az ország következő tíz évét elzálogosították".
Kitért arra, hogy a Fidesz-KDNP a gazdasági összeomlás elkerülése érdekében új eszközökkel élt: állami költségstopot és bérplafont vezetett be, csökkentette a pártok költségvetési támogatását, 98 százalékos adóval sújtotta a több millió forintos végkielégítéseket. A Fidesz-kabinet világossá tette, nem hajlandó elődje bukott gazdaságpolitikáját, a megszorításokat "IMF-hátszéllel" folytatni, helyette ágazati különadókat vetett ki a bankokra, biztosítókra, az energetikai vállalatokra, a kiskereskedelmi áruházláncokra és a telekommunikációs cégekre, mert az emberek újabb terheket már nem tudnak vállalni - fűzte hozzá.
Varga Mihály ugyanakkor hangsúlyozta: hamis állítás, hogy a kormány külfölditőke-ellenes volna, a bankok és az energetikai vállalatok közül a legnagyobb adóterhet magyar cégek fizetik. Kitért arra, hogy a Fidesz-kormány nem feledkezett meg "szövetségeseiről", a hazai kis és közepes vállalkozásokról, segítésük érdekében csökkentette a társasági adót, elindította az Új Széchenyi Tervet és a Széchenyi beruházási hitelt. Emlékeztetett arra is, hogy a kormány több kisadót megszüntetett, a devizahitelesek ügyében pedig megállapodást kötött a bankszövetséggel.
Az államtitkár a magyar-orosz kapcsolatokat veszélyeztető "taposóaknák" egyikének fölszedéseként értékelte a Mol-részvények visszavásárlását, a keleti nyitás eredményeként a magyar és a kínai kormányfő által aláírt gazdasági megállapodásokat. Azzal kapcsolatban, hogy az LMP képviselői a parlamentben a tibeti zászlót ábrázoló pólóban tiltakoztak ez ellen, Varga Mihály úgy fogalmazott: nem emlékszik arra, hogy az ellenzéki párt hasonlóan lépett volna fel a felvidéki magyarok anyanyelvhasználatának korlátozása ellen.
Varga Mihály az új alaptörvénnyel összefüggésben arra hívta fel a figyelmet, hogy az - az államadósság csökkentése és a gyermekvállalás ösztönzése érdekében szükséges rendelkezések mellett - kimondja, képességei és lehetőségei szerint mindenki köteles hozzájárulni a közösség gyarapodásához.