Feltételezett terroristát fogtak el Szkopjéban
A Cella fedőnevű akció során elfogott 21 éves férfi a megalapozott gyanú szerint félkatonai szervezetek oldalán részt vett külföldi harcokban - közölte a macedón belügyminisztérium. Az említett tevékenység Macedóniában bűncselekménynek számít.
A belügyi tárca azt is közölte, hogy a gyanúsított valószínűleg tagja volt az Iszlám Államnak, először 2013 elején, majd tavaly ősszel járt Szíriában.
Az akció augusztusban kezdődött, és a rendvédelmi szervek adatokat gyűjtöttek azokról, akik külföldi harcokban vehettek részt, vagy ilyen harcokra toboroztak embereket, illetve szélsőséges eszméket népszerűsítettek a balkáni országban.
Két athéni lakásban is megfordult Abdelhamid Abaaoud
Szíria és az Iszlám Állam elleni küzdelem is szerepelt Matteo Renzi és Joe Biden találkozóján
Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet és a terrorizmus elleni harcról egyeztetett többek között Matteo Renzi olasz miniszterelnök és Joe Biden amerikai alelnök pénteken Rómában.
A találkozó témáiról beszámoló olasz diplomáciai források szerint a megbeszélésen Szíria, Líba és a Földközi-tenger partján fekvő többi ország helyzete, valamint az aktuális "geopolitikai egyensúly" is szóba került. A források szerint Matteo Renzi és Joe Biden minden "kényes kérdésre" kitért.
Joe Bident a Vatikánban Paul Richard Gallagher érsek, szentszéki külügyminiszter fogadta.