Felmérés: egy helyben topog a hazai közoktatás
POZSONY. A szlovákiai oktatásügy egy helyben topog. Csupán a lakosság 8 százaléka látja úgy, hogy a fejlődés jó irányban halad – derül ki a TNS Slovakia közvélemény-kutató ügynökség felméréséből.
A közvélemény-kutatás eredményeiről Zuzana Zimenová, a kampányt előkészítő „Új oktatásügy” polgári társulás tagja tájékoztatott. A megkérdezettek 55 százaléka úgy gondolja, hogy a hazai közoktatás egy helyben topog, további 32 százalék véleménye szerint pedig rossz irányban fejlődik. A maradék öt százalék nem tudott a kérdésre választ adni. A felmérés Szlovákia alapiskoláira irányult.
Zimenová szerint az oktatásügy értékelése terén a férfiak és a nők véleménye között viszonylag nagyok az eltérések. „A 18-24 év közötti korosztály a legkritikusabb, leginkább ők vélekednek úgy, hogy a szlovákiai közoktatás rossz irányban halad” – jegyezte meg. A szülőktől megkérdezték azt is, mi változott az ő iskoláskoruk óta – egészítette ki kolléganőjét a társulás másik tagja, Elena Gallová Kriglerová. A szülők véleménye szerint a tananyag igényesebb lett, jobb lett az iskolai atmoszféra is – mondta Gallová Kriglerová. „A pedagógusok felkészültsége, a tanítók és a gyermekek közti viszony változatlan, vagy rosszabb” – magyarázta. A megkérdezettek jelentős részének állítása szerint romlott az erkölcsi nevelés és a gyermekek viselkedése is.
Sokan szeretnék, ha az iskolák atmoszférája javulna. A felmérés azt bizonyítja, hogy a közoktatásnak alapjaiban kellene megváltoznia. Legtöbben azt szeretnék, ha az iskolai környezet pozitív irányba változna, hogy a gyerekek örömmel menjenek iskolába. „Ez a közpolitika számára rendkívül fontos, miközben gyakran elfeledkeznek róla” – jegyezte meg Gallová Kriglerová. Sokat beszélnek a tankönyvekről és normatívákról, de keveset arról, jól érzik-e magukat a gyermekek az iskolákban – fűzte hozzá. Ellenkezőleg, a legkevésbé kívánatos az alapiskolák kölcsönös megmérettetése, illetve a pedagógusok fizetésének emelése.
A felmérésből az is kiderült, van igény a változásra, s javítanivaló is van bőven – vélekedik Peter Dráľ, az Új oktatásügy társulás következő tagja. Az embereket egyre inkább foglalkoztatja, mi is történik valójában az iskolákban. „Fontos számukra a viszonyok és a folyamatok minőségének növelése” – magyarázta. A felmérés alapján a társulás azt is megállapította, a szülők szívesebben választják gyermekeik számára a legközelebbi, s nem a nagyobb tekintéllyel rendelkező óvodát. Dráľ véleménye szerint „ez nyomást gyakorol ránk, hogy igyekezzünk úgy támogatni az iskolákat, hogy mindegyik elérje az emberek által kívánt színvonalat”.
A felmérés foglakozott az iskolák finanszírozásával is. Mindamellett, hogy az általános műveltség mindnyájunknak alkotmányos joga, a szülőknek mégis számos esetben fizetniük kell bizonyos dolgokért. „Az oktatás finanszírozásának olyannak kellene lennie, hogy a szülőknek semmit se kelljen fizetnie” – tette hozzá Dráľ, kiegészítve azzal, hogy ez nemcsak a jelenlegi, de az eljövendő kormányok felé is komoly követelmény. Jelenlegi közoktatásunk rendkívül alultámogatott, a szülők változást szeretnének – mondta. A szülők örömmel üdvözölnék, ha különféle környezetből való gyerekek együtt tanulhatnának az iskolában, ha az iskolák sem etnikailag, sem a standard nevelési programokat tekintve nem lennének homogének. „ A vegyes osztályokban való oktatásnak is megvan a maga hatása”- jegyezte meg Dráľ.
Zuzana Zimenová szerint a közvélemény-kutatók széleskörű kutatást végeztek, tehát további kutatási eredmények várhatók. A „Szeretnénk többet tudni a szlovákiai közoktatásról” kampánnyal a társulás a közoktatásról szóló nyilvános vitát szeretné hatékonyabbá tenni, s törekedni arra, hogy minél inkább érvényt szerezzen a gyermekek és a szülők véleményének, valamint az oktatási reform szakmai közösségének is. „Szeretnénk egyfajta visszacsatolást nyújtani a politikusoknak, a közigazgatásnak és magának a közvéleménynek is” – jegyezte meg Elena Gallová Kriglerová. A felmérés eredményeként elkészítik „A közoktatási elképzelések atlaszát”.
A TNS Slovakia ügynökség az online felmérést április 22. és május 5. között végezte a végzettség, a lakhely nagysága és megyei megoszlása szempontjából Szlovákia teljes népességét reprezentáló ezer 18-65 év közötti lakos bevonásával.

Forrás
Sme.sk