2018. szeptember 8., 07:58

Felgyújtották az iraki tüntetők az iráni konzulátust Bászrában

Megrohamozták és felgyújtották az iraki tüntetők az iráni konzulátust Bászrában pénteken - közölték helyi biztonsági források. Egészségügyi források szerint egy tüntető életét vesztette, tizenegyen pedig megsebesültek a zavargások során. A városban estére kijárási tilalmat rendeltek el a hatóságok.

irak-tuntetok.jpg
Fotó: MTI

"A biztonsági erők mindenkit letartóztatnak, akit az utcán találnak" - hangzott a hatóságok figyelmeztetése.

A tüntetők Iránnak az iraki politikai pártokra való befolyása elleni tiltakozásul gyújtották fel a Bászra délkeleti részén található konzulátusi épületet.
Irán vandál és kegyetlen tettként ítélte el a konzulátusának felgyújtását. A közlés szerint a diplomáciai képviselet teljességgel leégett. Az iszlám köztársaság a történteket követően lezárta a Bászrától 15 kilométerre keletre található Salamcse nevű határátkelőhelyét, és felszólította az iráni állampolgárokat, hogy haladéktalanul hagyják el a forrongó iraki tartományt.

A hétfő óta tartó erőszakhullámban tizenegy aktivista halt meg a biztonsági erőkkel vívott összecsapásokban. Ali asz-Szísztání, az iraki síita közösség legtekintélyesebb ajatollahja az iraki politikai vezetőket okolta a Bászrában napok óta tartó heves zavargásokért és új kormány felállítását sürgette. Irakban májusban tartottak választásokat, de még nem alakult meg az új kormány.

Az ajatollah politikai változásokra szólított fel és elítélte a tüntetők ellen alkalmazott erőszakot. A napok óta tartó demonstrációk teljesen feldúlták dél-Irak legnagyobb városát és megbénították a közelben található kikötő, Umm-Kaszr forgalmát is. A tüntetők már több kormányzati épületet és pártirodát megrohamoztak hétfő óta.

A népharag a választásokat követő kormányalakítási nehézségek miatt robbant ki. A korrupciógyanús választások a szavazatok újraszámolásával zárultak. Az emberek mindenekelőtt a silány minőségű közszolgáltatások, a munkanélküliség, valamint a burjánzó korrupció miatt vonultak az utcákra. Szintén nagy gondot okozott az ország elhanyagolt felében a nyári hőségben kimaradó áramszolgáltatás is, ami tovább gerjesztette a feszültséget.

Irak második legnagyobb városa, Bászra az egy Amerika-ellenes milícia vezetőjéből a korrupció elleni harc élharcosává vált Muktada asz-Szadr síita hitszónok erőssége.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.