Felemás eredményt hozott a dohányzás tiltása
A tanulmányt készítő Maria José López, a Barcelonai Közegészségügyi Szervezet munkatársa elmondta: madridi, galíciai és katalóniai vendéglátó egységekben végeztek elemzéseket. A szakemberek arra a megállapításra jutottak, hogy bár a nikotin és a füstben található egyéb részecskék aránya 90 százalékkal csökkent a vendéglátóhelyeken, ám összességében, az ott koncentrálódó káros anyagok mennyisége mégis nőtt.
A Nicotine Tobacco Research című lap hasábjain arról számolnak be a szakemberek, hogy azokon a helyeken, ahol a vendégek csak kinn dohányozhatnak, valójában megnövekedett a nikotin mennyisége, vagyis sem a személyzet, sem a nemdohányzó vendégek nem lettek nagyobb biztonságban, mint korábban. A szerzők megjegyezték, hogy a fenti tények más európai országokra - például Skóciára és Írországra - nézve is igaznak bizonyultak.
López úgy véli, bár a 2011-es törvénymódosítás hatalmas lépést jelent a nemdohányzók, valamint a vendéglátóhelyeken dolgozók jogainak védelme terén, a kerthelyiségek, valamint a bejáratok körüli levegőben található - koncentrált mennyiségben jelentkező - káros anyagok további veszélyt jelenthetnek, így ezzel kapcsolatban alaposabb vizsgálatokra lenne szükség annak érdekében, hogy még hatékonyabbá váljanak a megszorítások – írja a betegszoba.hu portál.