Felelősséggel, Katona Mihály szellemi hagyatékát követve
Rendszeresen jár vissza. Csapatával rendszeresen vezet körbe gyermekeket a természet adta csodák útvesztőjében, újabb és újabb madárfajok után kutatva.
A gyerekek pályamunkákkal neveznek az egyhetes madárlesre, csak az igazán szorgalmasak barangolhatják végig a búcsi élőhelyeket Misi bácsival. Azzal a Misi bácsival, aki minden kérdésre tudja a választ, azzal a Misi bácsival, akinek a bajusza mindig mosolyt rejt.
Így volt ez idén is, amikoris a madárles a X. évfolyamához érkezett. Kicsit mindenkiben megakadt a szó az ünnepélyes megnyitón, kicsit mindenki a szájában érezte annak a gyümölcsnek a zamatát, ami beérett - amit mindeddig locsolt és táplált.
Lukács Ágnes, magyarországi földrajztudós teremtette meg az alapiskola és az ornitológus szakember közötti kapcsolatot, Kovács Károly is csatlakozott - csillagászati kutatásokkal és csillaglessel gyarapította a “kis kutatók” tudását. Győző Andrea iskolaigazgató pedig maga a lélek, mely eggyé fonja a csapatot. Neki nem létezik lehetetlen, ő az az ember, aki semmi mást nem csinál másként, mint ahogy azt a neves ősök tették: az egykori Katona Mihályhoz hasonlóan, egyszerűen csak azt teszi, amit a kötelességének érez. Mögötte olyan nagyszerű szakembergárda áll, mely bírja az iramot, sőt: örömét leli az iramban. Egyszerűen csak azért, mert ez a fajta iram épít! Épít nemzetet, épít közösséget - hitelesen és naprakészen szolgálja Búcsot, azt a közösséget, melyben az iskola nemcsak a gyermekek mentális és lelki fejlődéséért felel, hanem a település kulturális életéért is. Kisiskola élén áll ő, egy olyan kisiskola élén, amely felett a valóságtól elrugaszkodott politikusok damoklészi kardja lebeg.
Nem igazságtalan ez? Pénzben és statisztikai adatokban mérni “az ügyet”? Éppúgy, mint a húst a hentesboltban? Ha egyszer majd nem lesz kisiskola, nem lesz olyan közeg - például Búcson sem - amely a magyar lelket csiszolja és fényessé varázsolja. Ezért vitathatatlan az iskolák szerepe, ezért kell kiemelt figyelmet szánnunk a kisiskoláinknak, még akkor is, ha valahol meg kell húzni a nadrágszíjat. Nem a kisiskolán kell spórolni, nem a kisiskolák ügyében kell “racionalizálni”, mert ez a könyörtelenség legfelsőbb és legkíméletlenebb foka. Silányít, koptatja a valódi kapaszkodókat és letarolja a lélek kilométerköveit.
Búcson egy héten át zajlott a madármegfigyelés. A gyerekek memóriájába mélyen bevésődött Misi bácsi összes intelme, őszinte természetszeretete és rajongása a madarak iránt. Ezek az embergyermekek később minden bizonnyal jobb és következetesebb felnőtté válnak, és ez kizárólag annak a Katona Mihály Alapiskolának lesz köszönhető, amely felvállalta az ügyet, és őszintén tudatosítja azt, hogy a felvidéki magyar gyermekek vándortarisznyájába óriási felelősséget pakol.
Képesek leszünk-e tovább létezni, megfelelve a korkihívásoknak? Merünk-e és akarunk-e nem hagyományos, rendhagyó módszereket bevonni az oktatásba? Vissza akarunk-e kanyarodni a Földanyához? Hajlandóak vagyunk-e végre helyes döntéseket hozni, és a szülőföldünkön építeni a jövőt? Lesznek-e sokoldalú szakembereink, olyanok, akik a jövő alappilléreit képzik majd?
A kérdés temérdek, a feladat adott!
Istennek tartozom hálával, hogy megismerhettem és megszerethettem a búcsi közösséget! Példát mutatnak.
Kiss Réka
