2018. február 11., 13:11

Február végén tárgyal a mézjelentésről az Európai Parlament

Február 28-án plenáris ülésen tárgyal a mézjelentésről az Európai Parlament (EP), ezt követően az EP-képviselők március 1-jén szavaznak a dokumentumról - mondta Erdős Norbert, a Fidesz európai parlamenti képviselője, az ágazat helyzetével foglalkozó jelentés előterjesztője vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón.
201802111310330.propoliszos-mez-hazilag.jpg


Az EP-képviselő elmondta: a méhészeti ágazat helyzetének javítása, az azzal való foglalkozás azért fontos, mert az élelmiszer-termelés 76 százalékát befolyásolják a méhek, azaz az ágazat nélkül gyakorlatilag nem lehetséges élelmiszertermelés. Emellett pedig az unióba a harmadik országokból érkező mézek 20 százaléka hamisított. Mindez pedig rendkívül nagy károkat okoz az EU tagországaiban tevékenykedő méhészeknek.

Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott mindehhez hozzátette: a mézjelentés Magyarország számára - amellett, hogy előterjesztője magyar - azért bír különös jelentőséggel, mert hazánk az unió harmadik legnagyobb méztermelő országa. Magyarországon több mint 20 ezer méhész dolgozik. Ezért a kormány az Országos Magyar Méhészeti Egyesülettel (OMME) közösen folytatni kívánja a magyar méhészet érdekében megkezdett sikeres munkát - jelezte.

Erdős Norbert azt emelte ki, hogy az Európai Parlament mezőgazdasági és vidékfejlesztési bizottsága január 23-án elfogadta a mézjelentést 39:1 arányban. Ez azt mutatja, hogy minden frakcióban nagy a támogatottsága az anyagnak. A képviselő reményét fejezte ki, hogy az EP is támogatja a jelentést a március eleji szavazást követően.

Az európai méztermelés mintegy 260 ezer tonna, míg a magyar 25-30 ezer tonna között mozog évente - mondta, hozzátéve: míg az élelmiszeripar termelésének 76 százalékát érinti a méhek beporzása, addig a zöldség és gyümölcstermelés 84 százaléka függ ettől.

A helyzet komolyságára jellemző, hogy több helyen - például Kínában és az Amerikai Egyesült Államokban is - már mesterséges beporzást végeznek.

Miután a harmadik országokból az EU-ba érkező méz 20 százaléka hamisítvány, meg kell változtatni a unióban a mézcímkék tájékoztató szövegét, hogy a fogyasztók tényszerű tájékoztatást kapjanak a méz összetételéről, és ez alapján választhassanak - szögezte le a magyar EP-képviselő.   

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.