2019. június 21., 08:32

EU-csúcs - Nincs megállapodás a tisztújításról, jövő héten újabb találkozó lesz

Nem sikerült megállapodni az európai uniós intézmények elnöki tisztségeinek betöltéséről a tagállami vezetők brüsszeli csúcsértekezletén, ezért jövő vasárnap újabb találkozót tartanak - jelentette be az Európai Tanács elnöke péntek hajnalban.

csucstalalkozo-eu.jpg
Fotó: miniszterelnök.hu

Donald Tusk sajtóértekezletén arról számolt be, hogy az egyeztetésen nem sorakozott fel a többség az Európai Bizottság elnöki tisztségére jelöltek egyike mögött sem. Mint közölte, a megüresedő uniós vezetői posztokról egyfajta "csomagban" kell megegyezni, amely tükrözi a közösség sokszínűségét.

Hozzátette, a június 30-i rendkívüli EU-csúcsig folytatódnak a megbeszélések, nemcsak a tagállamok között, hanem az európai parlamenti frakciókkal is.

A tagállami vezetők a csúcstalálkozón egyebek mellett elfogadták az Európai Unió következő ciklusra vonatkozó stratégiai célkitűzéseit. A négy nagyobb célt, s azokon belül további pontokat tartalmazó dokumentum megszabja 2024-ig a közös cselekvés fő stratégiai irányait, prioritásait számos fontos témakörben, és irányvezetőként szolgál majd az EU intézményei, főként az Európai Bizottság számára.

Az elfogadott zárónyilatkozatukban az Európai Unió vezetői határozottan elítélték a Ciprus közelében elkezdett "illegális" török próbafúrásokat, és válaszintézkedéseket helyeztek kilátásba, amennyiben Ankara nem hagy fel ezen tevékenységével. Hangsúlyozták, hogy az ankarai kormány fellépése súlyos és azonnali negatív következményekkel jár a kétoldalú kapcsolatokra nézve.

A csúcstalálkozón unió újabb fél évvel meghosszabbította az Oroszországgal szemben bevezetett gazdasági korlátozó intézkedéseket, mivel nem történt előrelépés a minszki megállapodások végrehajtásában.

A maláj légitársaság Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó, MH17-es járatszámú repülőgépének 2014 nyarán történt lelövésével összefüggésben az Európai Tanács üdvözölte a holland vezetésű nemzetközi nyomozócsoport szerdai bejelentését, amely szerint vádat emelnek négy gyanúsított ellen. Az uniós vezetők végezetül felszólították Oroszországot, hogy működjön együtt a nyomozócsoporttal.

A csúcstalálkozó alkalmával nem született egyhangú megállapodás a 2050-es európai uniós klímasemlegességi célkitűzésről, diplomáciai források szerint az ok Csehország, Lengyelország és Magyarország vétója volt. A zárónyilatkozatba a célkitűzés csupán lábjegyzetként kerül be, amelyben ez áll: "A tagállamok nagy többsége vállalja, hogy eléri a klímasemlegességet 2050-re."

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.