EU-csúcs - Megkezdődött az uniós állam- és kormányfők találkozója Brüsszelben
A szokásos kétnapos csúcstalálkozó helyett ezúttal csak csütörtökön ülnek össze az uniós vezetők.
A munkaebéd napirendjének első helyén a migráció kérdése szerepel, a résztvevők áttekintik az EU és Törökország között létrejött megállapodás végrehajtását, értékelik a bizonyos afrikai országokkal kötött egyezmények terén elért eredményeket, illetve megvitatják a közös menekültügyi rendszer reformjának kérdését, valamint azt, hogy a jövőben miként alkalmazzák a felelősségvállalás és a szolidaritás elvét.
A 28 tagállami vezető ezt követően a szíriai polgárháborúról és az abban való orosz részvételről, illetve az Ukrajnával kötött társulási megállapodásról fog egyeztetni. Francois Hollande francia elnök és Angela Merkel német kancellár beszámol majd az ukrán válság rendezését célzó minszki megállapodások végrehajtásának jelenlegi állásáról.
A délutáni munkaülésen az állam- és kormányfők áttérnek a közös biztonság- és védelempolitika, valamint a gazdaság és a társadalmi fejlődés témájára.
A munkavacsorán már csak az Egyesült Királyság uniós kilépése után bennmaradó tagállamok vezetői vesznek majd részt, hogy informális tanácskozásukon a britek távozásának következményeiről és a kiválási folyamatról egyeztessenek.
Brit kormányfő: mindkét félnek érdeke a "sima és rendezett" Brexit
Az Egyesült Királyságnak és Európa többi részének is érdekében áll, hogy a szigetország uniós kiválása (Brexit) a lehető "legsimábban és legrendezettebben" menjen végbe - hangoztatta Theresa May brit kormányfő a csúcstalálkozó előtt.
A miniszterelnök üdvözölte, hogy a tagállamok vezetői nélküle, szűkebb körben fognak egyeztetni a csütörtök esti munkavacsorán a Brexit-tárgyalásokról. "Helyes, hogy a vezetők készülnek a tárgyalásokra, minthogy mi is azt tesszük. Távozni fogunk az EU-ból. Azt szeretnénk, ha ez a folyamat a lehető legfinomabb és legrendezettebb módon zajlana le. Ez nem csak a mi érdekünk, Európa többi részének is az érdekében áll" - fogalmazott.
Mark Rutte holland kormányfő arról beszélt, biztosítékokra van szükség, hogy az Ukrajnával létrejött európai uniós társulási szerződés nem vezet végül az ország EU-tagságához, sem az ukrán állampolgárok szabad munkavállalásához, vagy ahhoz, hogy az uniónak biztonsági garanciákat, katonai támogatást kelljen nyújtania Kijevnek. Mint újságíróknak elmondta, "kicsit derűlátóbb" azzal kapcsolatban, hogy a csúcson elfogadják a biztosítékokat tartalmazó határozattervezetet, amely lehetővé tenné, hogy az áprilisi hollandiai népszavazás elutasító döntése ellenére a parlament ratifikálja a társulási szerződést.
Az uniós tagországok közül egyedül Hollandia nem ratifikálta még az egyezményt, miután azt a szavazók 61 százaléka elutasította az euroszkeptikus szervezetek által kiírt, nem kötelező érvényű referendumon.
Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője elfogadhatatlannak nevezte, ami a civilekkel történik az ostromlott szíriai Aleppóban. Mint mondta, fontos, hogy a kormányerőket támogató Oroszország betartsa a kötelezettségeit.
Francois Hollande francia elnök is élesen bírálta Moszkva szerepvállalását, és úgy vélte, az oroszok nem tesznek eleget az általuk vállalt kötelezettségeknek. Hozzátette, humanitárius tűzszünetre van szükség a lakosság kimenekítése, illetve az Aleppóban maradók ellátása és a kórházak megvédése érdekében.
