2018. március 5., 09:53

Erős utórengések rázták meg Pápua Új-Guineát

PORT MORESBY. Erős utórengések rázták meg hétfőn Pápua Új-Guineának azt a térségét, ahol egy héttel ezelőtt - a legfrissebb összesítések szerint - ötvenöten haltak meg egy nagy erejű földrengésben.
201803050959240.P2.jpg

Az amerikai földtani intézet tájékoztatása szerint a fővárostól, Port Moresbytől mintegy 600 kilométerre északnyugatra, nehezen megközelíthető, sűrű erdők borította részen hétfő reggel három olyan utórengés is volt, amelynek ereje meghaladta az ötös fokozatot. Az egyiket hatos erősségűre becsülték, és fészke viszonylag alacsony mélységben volt.

William Bando helyi tartományi vezető szerint egész éjszaka rengett a föld a térségben. A reggeli erős földmozgások szerinte további károkat okozhattak, de erről egyelőre nincsenek információk.   

A térséget pont egy hete 7,5 erősségű földrengés rázta meg. Mára már ötvenöt halottról tudnak a hatóságok. A térségben teljes falvak dőltek romba, a földrengés földcsuszamlásokat idézett elő, bányákban, gázvezetékekben és távközlési vonalakban okozott károkat. A térség ivóvízkészlete elszennyeződött, a folyók eliszaposodtak, a háztartások víztartályai tönkrementek.   

Segélyszervezetek szerint mintegy 150 ezer ember sürgős segítségre szorul. Ausztrália, Új-Zéland és a vöröskereszt is segítséget ígért, de a távoli térség elérése emberpróbáló a veszélyes terepviszonyok, a rossz időjárás, illetve a megrongálódott közutak és kifutópályák miatt. Martin Mose, a nemzeti katasztrófavédelmi központ igazgatója szerint csak helikopterrel lehet kimenekíteni a bajba jutottakat. A károkat egy héttel a földrengés után sem mérték fel teljesen.   

Pápua Új-Guinea a mintegy 40 ezer kilométer hosszú, úgynevezett csendes-óceáni tűzgyűrű mentén fekszik, ahol a tektonikus lemezek találkozása miatt számos aktív tűzhányó van, és gyakoriak földmozgások.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.