2011. május 19., 12:57

Erdély -Támogatható a székelyföldi autonómia

KOLOZSVÁR, BUDAPEST. Helyt adott a maroshévízi Urmánczy-egyesület fellebbezésének a Hargita Megyei Törvényszék, és jogerős ítéletében hatályon kívül helyezte azt az első fokon hozott döntést, amely szerint az alapító okiratból ki kell venni a székelyföldi autonómiatörekvéseket támogató passzust – írja a Krónika című kolozsvári napilap csütörtökön.

A Hargita Megyei Törvényszék ítélete szerint a Dr. Urmánczy Nándor Egyesület továbbra is megtarthatja alapszabályának a székely önrendelkezést támogató passzusát.A szerdai döntésről Kincses Előd, a maroshévízi Dr. Urmánczy Nándor Egyesület ügyvédje adott tájékoztatást.   Az Ilie Sandru nyugdíjas történelemtanár kezdeményezésére indított perben azzal az indokkal kérték a kulturális egyesület tevékenységének beszüntetését román civil szervezetek,  hogy a magyar egyesület alkotmányellenes tevékenységet folytat, Románia területi integritását és függetlenségét veszélyezteti. Később a felperesek megelégedtek volna azzal is, hogy a szervezet törölje statútumának egyik cikkelyét, miszerint támogatja a székelység önrendelkezési tevékenységeit.

A per alapját képező állítást az egyesület alapszabályába foglalt autonómiatörekvések támogatásával indokolták, illetve az erdélyi politikus és író, Urmánczy Nándor (1868-1940) állítólagos horthysta múltjára hivatkoztak.
A több mint egy éve elkezdődött perben végül a csíkszeredai törvényszék jogerős határozatban hatályon kívül helyezte a maroshévízi bíróság ítéletét.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.