Építkezzünk erkölcsileg, lélekben az ´56-os magyar forradalomból!

Tavaly október 23-án a révkomáromiak jelképesen a hajdani helyi pártház épülete előtt tartott gyertyás megemlékezésen vehettek részt. Az idei közös megemlékezés a Tiszti Pavilon dísztermében zajlott, ahol elsőként Korpás Réka diáklány énekelt eseményhez méltó dalokat, majd ez után Petheő Attila, a Csemadok Komáromi Területi Választmányának elnöke köszöntötte a jelenlevőket, többek között Venyercsan Pált - Magyarország pozsonyi nagykövetségének titkárát, Gyarmati Tihamért – a Magyar Közösség Pártja (MKP) járási elnökét, Andruskó Imrét – a Selye János Gimnázium (SJG) igazgatóját, Korpás Péter és Szabó Béla révkomáromi városatyát, valamint Domin Istvánt - Izsa és Tóth Pétert – Szilas polgármesterét.

“A mai megemlékezésünk a Csemadok és a Rákóczi Szövetség több évtizedes barátságának és együttműködésének az ékes bizonyítéka. Az pedig, hogy ma itt politikai vagy egyéb különbségek ellenére együtt, összefogva tudunk emlékezni, annak a tanúsága, hogy az igazi civil szféra minden körülmények között meg tudja találni az egymáshoz vezető őszinte utat“ – kezdte beszédét a járási Csemadok-elnök, majd leszögezte: „Fel tudjuk kínálni a közösségnek a hitünk szerint megtartó értékrendet, és ha szükséges, problémamegoldó módszereket teszünk az asztalra… ”.

Petheő asz 59 évvel ezelőtt zajlott események kapcsán hangsúlyozta: 1956 olyan hősöket adott a nemzetnek, akik hittek abban, hogy az 1956-os jelenben véghezvitt cselekedeteik megváltoztatják a jövőt.

“Egy nemzet, egy ország érdekében cselekedtek, és ezzel nagy kockázatot vállaltak. A forradalom után 200 ezer magyar ember menekült el az országból. Nem a jobb anyagi javak megszerzése motiválta őket, nem szegték meg a befogadó államok szabályait. Köszönettel fogadták, hogy beilleszkedhetnek új hazájukba. Nem voltak köztük terroristák, és sosem hazudták magukat más nemzetiségűnek a jobb sors reményében. Igaz, hogy nekik még okostelefonjuk és megafonjuk sem volt, de nem csupán ezért nem vonhatunk párhuzamot a más kultúrák jelenkori migránsai és köztük“ – hangzott el a továbbiakban.

A szónok úgy vélte, hogy az 1956-os hősök átlagos emberek voltak, akiknek nem a képességeik, hanem a cselekedeteik voltak különlegesek. Ezért meg kell becsülnünk az emléküket, ápolni kell a ránk hagyott örökségüket. Kiemelte: ugyanakkor tisztelni kell a jelenkori felvidéki magyar hőseinket, köztük a létbizonytalanságban dolgozó tanítókat és a csemadokos kultúrmunkásokat is, „akik megtartják közösségeinket, és anyagi, fizikai vagy egyéb javak nélkül szolgálják a sajátjaikat“.

Petheő arról is szólt, hogy a magyar nemzet történetében sok szabadságharcot vívott, s a különféle diktatúrák között nem szabad különbséget tenni.

„1956 több évtizeden keresztül éreztette hatását, hiszen nélküle nem lett volna csehszlovákiai 1968 vagy 1989. A forradalom szelleme azonban ráébreszt bennünket arra, hogy diktatúrák között nem szabad különbséget tenni. A véres szájú kommunista nem rosszabb a véres szájú nácinál. Az 1956-os forradalmat követő negyven évben a kommunista diktatúra a Kárpát-medencében kísérletet tett arra, hogy lefejezze a magyar értelmiséget, és kiölje az évezredes értékrendet. A kísérlet sikertelennek bizonyult“ – mondta az eltelt évtizedek kapcsán.

Végül kijelentette: október 23-a egyszerre ünnep és megemlékezés. “A Rákóczi Szövetség és a Csemadok fáklyavivők. Célunk, hogy továbbadjuk a lángot, és amíg mi élünk, önökkel együtt szolgáljunk tovább. Okuljunk az 1956-os hősök példáján! Szóljunk, ha szólnunk kell! Tegyünk, ha tennünk kell!“ – hangzott a korparancs.

„Miért remegtek világrendek? Egy nép kiáltott. Aztán csend lett. De most sokan kérdik, mi történt? Ki tett itt csontból, húsból törvényt...?” – idézte Márai Sándor 1956-ban írt Mennyből az angyal című versének részletét Szebellai Dániel, a Selye János Gimnázium diákja.

Ezt követően Õry Péter, a Rákóczi Szövetség elnökségi tagja „Merjünk nagyok lenni!“ című beszédében az ´56-os forradalom és szabadságharc tanulságait összegezte, hangsúlyozva a hazaszeretet, a szabadságvágy és függetlenség jelentőségét, kitérve a magyarságot Európában sújtó történelmi lecke jelenkori fejezetére is.

„Az 1956-os forradalom, Magyarország népének lázadása a sztálinista diktatúra ellen demokratikus és békés akaratként, egy önmagáért felelősséget vállaló, szuverén közösség szabadságvágyának megtestesüléseként vitte utcákra emberek ezreit. Alig egy évtizeddel a második világháború és a szovjet ihletésű politikai puccs után a magyar nép  erőteljesen hozta tudomására a világnak: elege van a diktatúrából, szabadon, a saját elképzelései szerint akar élni. Ezért válhatott Magyarország a szovjet megszállás ellen folytatott szabadságharc ösztönző példájává térségünk 20. századi történelmében“ – kezdte visszaemlékezését a Rákóczi Szövetség képviseletében Õry Péter.

Hangsúlyozta: az 1956-os forradalom meghatározó eseménnyé vált, amely nélkül nem lehetett volna Prágai Tavasz, nem bontakozhattak volna ki ellenállási-ellenzéki mozgalmak a Szovjetuniónak alárendelt országokban, az ´56-os magyarok vére éltette a rendszer összeomlásának reményét.

Múltidézése során kitért arra is, hogy 1956 novemberének első napjaiban az új kormány tárgyalásokat kezdett a Szovjetunióval a szovjet csapatok kivonásáról, a Varsói Szerződésből való kilépésről és az ország semlegességéről. A szovjet politikai vezetés látszólag engedett, de amikor a nyugati nagyhatalmak biztosították arról, hogy nem nyújtanak a magyar kormánynak segítséget, november 4-én hadüzenet nélküli háborút indított Magyarország ellen.

„Az aránytalan túlerővel szemben egyedül maradt ország rövid, alig két hétig tartó szabadságharca így elbukott. Visszaállt a szégyenletes status quo, Magyarország maradt abban az érdekszférában, ahová a párizsi békeszerződés besorolta, a Szovjetunió vazallusként. S mégis, ami 59 éve történt Magyarországon, az nemzeti történelmünknek és az európai, de az egyetemes történelemnek is egyik legfényesebb fejezete. Egy kis nemzet fiai szembe mertek szállni az akkori világ legnagyobb és legbrutálisabb diktatúrájával, és ma már tudjuk: a győzelem igen kis esélyének dacára fegyvert fogtak“ – emelte ki a magyarság hajdani érdemeit. Hozzátette: szóban ugyan rengeteg támogatást kaptak a magyarok, s ha a nagyhatalmak valós segítséget nyújtottak volna, akkor a forradalom akár győzelemmel is végződhetett volna.

„Szembeszállhatunk-e a világ legerősebb hadseregével? Ez a kérdés akkor sokakban fel sem merült. Hogy ez őrültség volt? Igen, az. De Dobó vagy Zrínyi sem így tette fel a kérdést a maga idejében. A szabadságot, annak óhajtását, szeretetét soha nem lehet fizikai egységekkel meghatározni. A szabadság egy olyan jog, mely az embert emberi mivoltában őrzi meg“ – szögezte le a továbbiakban.

Majd feltette a kérdést: igazuk van-e azoknak, akik ma is azt szajkózzák, hogy merjünk kicsik lenni? „Akik ezt mondják, számolgatnak csupán, azért üzenik: ne akarjunk nagyok lenni! Még sarkosabban azt sugallják: egyezzünk ki a nagyokkal, feltétel nélkül fogadjuk el azok akaratát – és diktátumát. Hajtsunk fejet! Az efféle okoskodás nem más, mint a magyar szabadságharcok üzenetének, méltóságának és hősiességének a megtagadása. Nekünk, magyaroknak a génjeinkbe van írva a szabadságszeretet, nekünk a szabadság sokszor az életünknél is fontosabb“ - fogalmazott.

A Nyugat egyik legszégyenteljesebb XX. századi szerepvállalása kapcsán felhívta a figyelmet a szomorú tényre: nekünk, magyaroknak sokszor kellett megtanulnunk a történelmi leckét: a legnehezebb időkben leginkább önmagunkra számíthatunk.

„Így volt ez akkor is, és – sajnos – így van ez napjainkban is. Amikor a magyar kormány az Európai Unió tagállamaként igyekszik betartani az uniós törvényeket, dicséret és segítség helyett szidalmat és rágalmazást kap „jutalmul”. Amikor nemzetét és Európát védi, frázisként pufogtatott, sehol meg nem fogalmazott „európai értékrendet” próbálnak számon kérni rajta. Ez is Európa, napjaink Európája, és a történelmi lecke újabb fejezete“ – tért ki az Orbán-kormány és a magyarság jelenlegi menekültválság során tanúsított példaértékű helytállására Õry Péter, a Magyar Közösség Pártja (MKP) közigazgatási alelnöke.

Azután feltette a sokakat foglalkoztató kérdéseket: „Mi a baja Nyugat-Európának a magyar kormánnyal, végső soron a magyar néppel? Az, hogy rebellis volt? Hogy nem tanult meg hajbókolni? Hogy túl nagy benne a szabadságvágy? Hogy védi az erkölcsi és jogrendszerekbe rótt európai értékeket, s ezzel együtt önmagát? Olyan nagy bűn ez?“.  

Kérdései a válaszokat is tartalmazták. Kimondta: Magyarország mostani polgári kormánya érdekeket sért. „Akkor, 1956-ban a szovjet és a szövetségi nagyhatalmi érdekeket; napjainkban ismét csak birodalmi és nagyhatalmi érdekek, elvárások és törekvések előtt nem hajlandó meghódolni“ – fejtette ki.

Arra a kérdésre is felelt, hogy miért is kell megbecsülnünk 1956 örökségét. „Egy levert forradalomból lehet igazán erkölcsileg, lélekben építkeznie egy közösségnek. Adózzunk hát néma csendben, de a legnagyobb tisztelettel 1956 hősei előtt! Gloria victis!“ – zárult Õry Péter elgondolkodtató beszéde.

Végül az Emmer Péter–Zsapka Attila duó koncertjét élvezhette a közönség. Előadásukban Nagy László, Böröczki Mihály, Radnóti Miklós, M. Csepécz Szilvia és Dinnyés József megzenésített verseit hallhatták a jelenlevők, akik a közkedvelt párossal együtt énekelték a kárpátaljai Horváth Sándor költő és Ivaskovics József zeneszerző Mert a haza nem eladó! című megzenésítet versét: „...Mert a haza kereszted is. Betlehemi csillagod is. Hiába tiporták hadak, él. Hiába tiporták hadak, él. Mert a haza... Mert a haza te magad vagy“.