Eperjesen a pápai vonat
A szlovákiai útvonal első állomásán a vonatot több száz érdeklődő nézte meg, köztük Ján Figel, a szlovák kormány első alelnöke, közlekedési miniszter, a Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke is. Hasonlóan nagy volt az érdeklődés Kassán, ahol pénteken délután állt meg a speciális vonat.
Szombaton Zólyomban (Zvolen), vasárnap pedig Besztercebányán (Banská Bystrica) lesz látható a Totus Tuus. Besztercebányán ünnepi szentmise lesz a vonaton, amelyet egyenesben közvetít a TV Lux katolikus televízió. A szlovákiai körút hétfőn Párkányban (Stúrovo) ér véget, ahol a szerelvényt átveszik a magyar vasutasok.
A 68 méter hosszú vasúti szerelvény körútjának célja, hogy közelebb hozza a négy közép-európai ország lakóihoz II. János Pál személyiségét, munkásságát és szellemiségét. A vasúti kocsikban egyebek között II. János Pállal kapcsolatos emléktárgyakat, fényképeket, videókat lehet megtekinteni.
Stanislav Stolárik római katolikus püspök a Totus Tuus szlovákiai útját rendkívüli eseménynek minősítette. "Nekem úgy tűnik, mintha újra eljött volna közénk II. János Pál" - jelentette ki a püspök.
Emlékeztetett: a vonatot II. János Pál tiszteletére készítették, s a Krakkó-Wadowice útvonalon közlekedik. II. János Pál Wadowicében született, s Krakkóban volt érsek.
A missziós körút utolsó országa Csehország, ahol egy hétig láthatják majd az emberek.