2018. szeptember 7., 12:10

Lehetséges jelöltek az Európai Bizottság élére

Egyelőre nem sokan jelentkeztek be hivatalosan listavezetőnek az európai pártcsaládok élére, és az sem egyértelmű, hogy a tagországok állam- és kormányfői hajlandók lesznek-e az úgynevezett csúcsjelölti rendszer automatikus alkalmazására a jövő évi uniós tisztújításkor, de a találgatás már megindult Brüsszelben, hogy ki válthatja majd Jean-Claude Junckert az Európai Bizottság elnöki posztján.

Európai Parlament - illusztráció
Fotó: TASR

A legtöbbet emlegetett jelöltek:

Európai Néppárt (EPP):
Manfred Weber - A párt jelenlegi európai parlamenti (EP) frakcióvezetője szerdán elsőként szállt ringbe a jelöltségért a jobbközép pártokat összefogó EPP-ben. A bajor Keresztényszociális Unió (CSU) 46 éves elnökhelyettesét a testvérpárt német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke, Angela Merkel kancellár is támogatja. Ellene szólhat kormányzati tapasztalatainak hiánya, illetve az is, hogy sokak szerint a németek már így is felülreprezentáltak az uniós intézmények vezetői posztjain.
Michel Barnier - Nemrég még az EU Brexit-ügyi főtárgyalóját tartották a néppárti csúcsjelöltség egyik legfőbb esélyesének, miután 2014-ben nem sokkal alulmaradt Junckerrel szemben. A 67 éves volt francia külügyminiszter tapasztalt és ismert politikusnak számít, azonban kétséges, hogy számíthatna-e Emmanuel Macron francia elnök támogatására.
Alexander Stubb - Az 50 éves egykori finn kormányfőt is a legesélyesebb jelöltek között emlegették sokáig, indulását biztosnak tartják, az esélyeit viszont mára csak mérsékeltnek. Mellette szól a többi között az is, hogy öt nyelven beszél, míg Weber nem tud franciául, Barnier pedig nem túl magabiztos angolul.
Peter Altmaier - A német gazdasági miniszter a sajtójelentések szerint a bizottság elnöki posztját ezúttal Németországnak megszerezni kívánó Angela Merkel egyik legfőbb bizalmasa. A 60 éves politikus indulására főként Weber jelöltségének kudarca esetén lehetne számítani.
Ursula von der Leyen - Néhány újságcikkben a német védelmi miniszter neve is felmerült, aki így a brüsszeli testület első női elnöke lehetne, de a túlzott német befolyással kapcsolatos aggályok vele szemben is fennállnának, ahogyan Weber vagy Altmaier esetében is.

Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (S&D):

Maroš Šefčovič - A bizottság energiaunióért felelős szlovák alelnöke volt az első, aki hivatalosan bejelentette indulását. Az unió működését jól ismerő, 52 éves politikus lenne a testület első kelet-közép-európai elnöke, a szociáldemokrata párt azonban jelentősen veszített a támogatottságából, és noha Šefčoviccsal szemben nem merültek fel ilyen vádak, a szlovák kormányra több korrupciós botrány is "ráégett" az elmúlt években.
Frans Timmermans - A bizottság 57 éves első alelnöke tapasztalt, számos nyelven kiválóan beszélő, szenvedélyes EU-párti politikus, akit azonban sokan támadnak a migrációs és jogállamisági vitákban képviselt álláspontja miatt, pártja pedig már nem is tagja a holland kormánykoalíciónak. Indulása leginkább attól függ, megkapja-e hozzá Mark Rutte holland liberális miniszterelnök támogatását.
Federica Mogherini - Az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője egyesek szerint ideális lenne a nemek közötti, illetve a bal- és jobboldal közötti brüsszeli egyensúly szempontjából, de szinte kizárt, hogy mögé állna a populista olasz kormánykoalíció, és állítólag ő maga is többször tagadta, hogy indulni kívánna.
Helle Thorning-Schmidt - Hasonló a helyzet az 51 éves volt dán miniszterelnökkel, akit valószínűleg nem támogatna a koppenhágai jobboldali kormány.

Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért (ALDE):
Xavier Bettel - A 45 éves luxemburgi miniszterelnök népszerű a kollégái körében, és az új generáció képviselője. Ő lehetne a bizottság első nyíltan meleg elnöke. Indulása az országában rendezendő októberi választások eredményétől is függ, ellene szól azonban, hogy Juncker után ő lenne a testület negyedik luxemburgi vezetője.
Guy Verhofstadt - A liberális EP-frakcióvezető rendkívül tapasztalt politikus, belga kormányfő is volt, több nyelven beszél, azonban megosztó személyiség, sokak szemében elfogadhatatlan választás lenne föderalista nézetei miatt. Elemzők szerint nagy esély van az indulására, amennyiben Emmanuel Macron pártja nem lép szövetségre az ALDE-val, ha viszont igen, és a francia államfő mást kíván jelölni, akkor távol maradhat a versenytől.
Margrethe Vestager - Az 50 éves dán uniós versenyjogi biztos a pártcsaládján kívül is népszerű Európa-szerte, komoly eredményekkel a háta mögött. Koppenhága nem támogatja, és nem is tudni, hogy beszáll-e a versenybe, de többek szerint könnyen elképzelhető kompromisszumos elnökként a választás után.
Cecilia Malmström - Az 50 éves svéd uniós kereskedelmi biztos neve szintén széles körben ismert, de a Politico brüsszeli hírportál szerint gyakran találja magát a hasonló profilú Vestager árnyékában. Leginkább ő is kompromisszumos jelöltként képzelhető el.
Mark Rutte - A háromszoros holland kormányfő elemzők szerint ideális kompromisszum lehetne az EPP, az S&D és az ALDE között, jelöltsége azonban szinte kizárható a jelenlegi mandátuma alatt, ráadásul az 52 éves miniszterelnök állítólag inkább az Európai Tanács elnöki posztját venné célba a jövőben.

Nemzetek és Szabadság Európája (ENF):
Matteo Salvini - A 46 éves olasz belügyminiszter többek szerint megosztó figura, indulása összefogásra sarkallhatná a fősodorbeli európai pártokat. Csekély az esélye, hogy az ENF kapja a legtöbb szavazatot, de az euroszkeptikus erők egyesítésével ez növekedhetne, azonban még ebben az esetben sem lehetne esélye arra, hogy megszerezze az Európai Tanács vagy az Európai Parlament támogatását.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.