2011. december 23., 08:32

Elutasító választ küldött Orbán Barroso levelére

BUDAPEST. Minden, a magyar parlament előtt fekvő törvényjavaslat az európai értékek és jogrend keretén belül van. Magyarország nem fogad el olyan törvényt, amely ütközne európai jogszabályokkal - jelentette ki a kormányfő.
Sem a stabilitási, sem pedig a jegybanktörvényre vonatkozó előterjesztés sem tartalmaz olyat, amit az Európai Bizottság elnökének jogában, módjában állna kifogásolni - írta a miniszterelnök, aki a Hír TV-nek adott nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy udvarias, de elutasító választ adott José Durao Manuel Barrosónak.

Orbán Viktor hangsúlyozta azt is, hogy minden, a magyar parlament előtt fekvő törvényjavaslat az európai értékek és jogrend keretén belül van. Magyarország nem fogad el olyan törvényt, amely ütközne európai jogszabályokkal - jelentette ki. Szólt arról is, hogy egyébként "csupa jó hírt" közölt José Manuel Barrosóval, így azt, hogy elfogadta a magyar parlament a jövő évi költségvetést, amely szerinte az egyik legjobb gazdasági és pénzügyi terv Európában. Tájékoztatta emellett a bizottság elnökét arról, hogy a kormány megállapodott a bankokkal a devizahitelesek ügyében.

A miniszterelnök megjegyezte, hogy Magyarországnak van a legkevesebb olyan vitája - szám szerint 14 -, amely abból adódik, hogy a bizottság szerint az adott tagállam valamely jogszabálya uniós jogba ütközik. Vagyis ha a bizottság elnöke vagy valamely tisztségviselője úgy gondolja, hogy egy magyar szabály ellentétes az EU-s joggal, "nem a világ botránya", hanem a brüsszeli élet mindennapos velejárója - fejtette ki álláspontját.

Azzal kapcsolatban, hogy a Standard and Poor’s nemzetközi hitelminősítő megvonta a befektetési ajánlású besorolást Magyarországtól, a kormányfő úgy vélekedett: egész Európa támadás alatt áll, folyamatosan leminősítenek mindenkit, "lassan hozzá is szokunk, ezért el is veszíti jelentőségét".

Londoni felzárkózó piaci elemzők azt jósolták, hogy a befektetési ajánlású magyar adósosztályzat immár két hitelminősítő által bejelentett megvonásának várható technikai következményei "negatívak lesznek, de nem hatalmas mértékben". Citybeli szakértők szerint továbbra is jelentős esélye van a megállapodásnak a Nemzetközi Valutaalappal és az EU-val, annál is inkább, mivel a Standard and Poor’s által bejelentett osztályzatrontás is erősíti a piac részéről már megnyilvánuló nyomást annak érdekében, hogy a kormány gondoljon át néhány gazdaságpolitikai lépést.

Magyarország nem akar hitelt felvenni a Nemzetközi Valutaalaptól, elővigyázatossági hitelkeretre van szükség - mondta a miniszterelnök a Hír TV-nek adott interjúban. Kijelentette azonban: az a törekvése Magyarországnak, hogy a saját lábán álljon, a saját gazdaságpolitikáját folytassa, valamint az, hogy független legyen, nem változott, és nem is fog. Hozzáfűzte, ha az európai válság nem lenne olyan súlyos, mint amilyen, szóba sem jött volna az IMF-tárgyalás, de ma a felelős gondolkodás a megállapodás megkötése felé visz.

Orbán Viktor a közeljövőben kezdődő IMF-EU-tárgyalássorozattal kapcsolatban megjegyezte egyébként, hogy "nem kellene ennek ilyen nagy feneket keríteni, az egész ügynek nincs ekkora jelentősége. Ha megállapodunk az IMF-fel, akkor van egy biztonsági szerződésünk, ha nem állapodunk meg, nincs. Attól még az ország áll a lábán, és működik." Álláspontja szerint Magyarországnak nem a saját lehetséges bajával szemben kell biztosítást kötnie, hanem "más bajai ránk gyakorolt hatása" ellen.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.