Elszabadultak az indulatok Kölnben: vízágyúkat vetett be a rendőrség
A délutáni tüntetésen összegyűlt tömegből többen üvegekkel és petárdákkal dobálták meg az eseményt biztosító rendőröket, erre a hatóságok – figyelmeztetések után – vízágyúkat vetettek be a tüntetőkkel szemben. Az összetűzésekben egy újságíró megsérült – közölte a kölni rendőrség szóvivője az MTI szerint. Szemtanúk több sérültről is beszámoltak, akik közül egyesek vágott sebeket szenvedtek az arcukon. A rendőrség becslései szerint a Pegida megmozdulásán mintegy 1700-an vettek részt, akiknek mintegy fele erőszakoskodó huligán volt.
A demonstráció elfajulására már előre számítottak a kölni hatóságok, a tüntetés biztosítására 1700 rendőrt vezényeltek a város utcáira. Az iszlámellenes mozgalom demonstrációja előtt mintegy kétezer baloldali aktivista – többségében nő – tüntetett szombaton a főpályaudvarnál, a szilveszteri támadások színhelyén a szexizmus és a rasszizmus ellen.
A németországi Köln városában az újévet megelőző éjszaka mintegy ezer, többségében “arab és észak-afrikai kinézetű” fiatal csoportosan nőket támadott meg és molesztált. A rendőrséghez mintegy kétszáz feljelentés érkezett az esettel kapcsolatban. Németország más városaiban, sőt Svájcban és Ausztriában is történtek hasonló incidensek.
A kölni támadásoknak eddig 32 gyanúsítottját azonosították, közülük 22-en menedékkérők. Az eset hatalmas felháborodást váltott ki Németországban és egész Európában.