Először mutattak ki légkört egy közeli Föld-szerű bolygón

A szóban forgó bolygó a GJ 1132b, amely 1,4-szer nagyobb a Földnél és 39 fényévre van tőlünk. A szuperföld sűrű atmoszférája metánból, vízgőzből esetleg a kettő keverékéből tevődik össze - olvasható a hírportál cikkében.
Bár a felfedezés önmagában jelentős lépést jelent az idegen élet kutatásában, a GJ 1132b-n minden bizonnyal nincsenek jelen általunk is ismert létformák, felszíni hőmérséklete ugyanis 370 Celsius fok. A kutatás első szerzője, dr. John Southworth (Keele Egyetem) elmondta, hogy Földünkön 120 Celsius fok az a legmagasabb hőmérséklet, amit az élet még képes elviselni.
A GJ 1132b felfedezését 2015-ben jelentették be a tudósok. A kőzetbolygó a Vitorla csillagképben található. Ugyan méretét tekintve nem sokkal nagyobb a Földnél, a GJ 1132b egy, a mi Napunknál lényegesen kisebb, haloványabb és hűvösebb csillag körül kering.
A bolygót az Európai Déli Obszervatórium chilei távcsövével tanulmányozták részletesebben az úgynevezett tranzitmódszert alkalmazva. Amikor a planéta elhalad a csillaga előtt, fényességváltozást lehet észlelni. Ezzel nem csupán azt lehet detektálni, hogy az adott csillag körül kering-e bolygó vagy sem, hanem vizsgálni lehet az égitest légkörét is.
A csillag előtti elhaladás során a planéta atmoszférájában található molekulák különböző mértékben nyelik el a fényt, ami lehetővé teszi a kutatók számára, hogy kémiai jeleket keressenek.
A megfigyelés alapján úgy vélik a szakemberek, hogy a GJ 1132b légköre sűrű, valamint vízgőzből ésvagy metánból áll. "Elképzelhető, hogy egyfajta „vízi világról" van szó, ami alatt azt kell érteni, hogy a légkör nagy része forró vízgőz" – mondta Southworth.
Az élet kutatása szempontjából az eredmény azért jelentős, mert a technikával más, a Földhöz sokkal jobban hasonlító világok légköre is kutathatóvá válhat. A felfedezést ismertető tanulmány az Astronomical Journal című csillagászati szakfolyóiratban jelent meg.