Elítélte az ENSZ a szíriai mészárlást
AAz ENSZ Biztonsági Tanácsa háromórás rendkívüli ülésén egyhangúlag elfogadott nyilatkozatában követelte a több mint száz halálos áldozatot, köztük több tucat gyerek halálát okozó pénteki vérengzés vétkeseinek felelősségre vonását.
A BT a világszervezet megfigyelő missziója által készített jelentés alapján úgy foglalt állást, hogy a kormányerők tüzérséggel és harckocsikkal lőtték sorozatosan Húla egyik városnegyedét, emberéleteket oltva ki. Követelte Bassár el-Aszad szíriai elnöktől, hogy vonja vissza a nehézfegyvereket a szíriai városoktól. Megismételte, hogy minden érintett félnek véget kell vetnie az erőszakcselekményeknek. Az ENSZ megfigyelői Húla városában legalább 108 holttestet számoltak össze, ezek közül 49 gyerektetem volt. Legalább hét nő is életét vesztette.
A BT nyilatkozatában elítélte a polgári lakosok megölését közvetlen közelről leadott lövésekkel vagy fizikai erőszakkal. Állásfoglalása szerint „a békés lakosok elleni gyalázatos erőalkalmazással" a szíriai kormány megsérti a nemzetközi jogot és a rá vonatkozó BT-határozatokból eredő kötelezettségeit.
Navi Pillay, az ENSZ emberi jogi főbiztosa is a szíriai kormányt tette felelőssé a húlai vérengzésért. Leszögezte, hogy a válogatás nélküli és meglehet, szándékos gyilkosságok emberiesség elleni bűntényeknek minősíthetők. Pillay szerint a húlai esetet haladéktalanul ki kell vizsgálniuk független szakértőknek. Az ENSZ-biztos meggyőződését fejezte ki, hogy a BT-nek mihamarabb meg kell fontolnia, hogy átadja a szíriai dossziét a hágai Nemzetközi Büntetőtörvényszékének (ICC).
Szíria-szerte ezrek tüntettek vasárnap, hogy elítéljék a pénteki húlai mészárlást, amelyet az ellenzék a kormányerőknek tulajdonít. Az ország különböző pontjain összesen 24 ember - köztük 15 polgári személy - halt meg ezen a napon az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) szerint.
Damaszkuszban a kormányerők lelőttek egy fiatal fiút és válogatás nélkül adtak le lövéseket Nahr Áisa negyedben egy temetési menet ellen. Itt legalább hatan megsebesültek - adta hírül az OSDH.
A főváros közelében egy tiltakozó tüntetés utáni házkutatás során a biztonsági emberek agyonlőttek egy civilt. Felvonultak az északi Aleppóban, az északnyugati Idlibben, a déli Deraában, az ország közepén lévő Hamában. Az ugyancsak középső Homsz városában három ember - közöttük két nő - esett áldozatául egy orvlövésznek, és hasonló sors jutott egy aktivistának Haldíjében. Idlib tartományban három gyerek és egy felnőtt civil vesztette életét, Hamában négy civil.
Kilenc katona halt meg harcokban, illetve a posztjuk elleni támadásokban Deraában, Hamában, Haszakéban, Idlibben és Damaszkusz mellett.
A helyiek egyébként azt állítják, hogy amikor elkezdődött a mészárlás, értesítették az ENSZ-katonákat, akik nem reagáltak. Az ellenzéki Szíriai Nemzeti Tanács arra kérte a nemzetközi közösséget, hogy vessen véget a kormányerők által elkövetett vérengzéseknek.
A szíriai hatóságok viszont azt állítják, hogy a kormánynak nincs köze a mészárláshoz. Állításuk szerint azt beszivárgott al-kaidás terroristák követték el.
A New York Times értesülései szerint Washington azt szeretné, ha jemeni mintára távozna a hatalomból Basar el-Asszad elnök. A nagy kérdés most az, hogy az amerikai kormány meg tudja-e szerezni ehhez Asszad legnagyobb külföldi támogatójának, Oroszországnak a beleegyezését.
Ennek ellenkezőjére utal, hogy egy fegyverekkel megrakott orosz hajó tart Szíriába. Moszkva ugyanis attól tart, hogy elveszítheti utolsó bástyáját, az Asszad-rezsimet a Közel-Keleten.