2019. június 6., 07:59

Elismerte parlamenti választási vereségét a dán miniszterelnök

Elismerte parlamenti választási vereségét szerdán késő este Lars Lokke Rasmussen dán miniszterelnök, miután az exit poll-eredmények azt mutatták, hogy az ellenzéki baloldali blokk egyértelműen több szavazatot kapott, mint az eddig kisebbségben kormányzó jobbközép koalíció és az azt kívülről támogató Dán Néppárt.

dan-valasztas.jpg
Fotó: BT

Lokke Rasmussen bejelentette egyúttal, hogy csütörtökön lemond miniszterelnöki tisztségéről, de az új kormány megalakulásáig ügyvezető marad minisztereivel.

Ugyan a kormányfő vezette Liberális Párt (Venstre) több szavazatot kapott most (23,4 százalék), mint a 2015-ös választásokon, külső nagy támogatója, a jobboldali populista Dán Néppárt sokkal rosszabbul szerepelt (a négy évvel ezelőtti 21,1 százalék után most csak 9,8 százalékot szerzett meg), így együtt a Venstrének, a Konzervatív Pártnak, a Liberális Szövetségnek és a néppártnak nem lesz többsége a 179 fős parlamentben, csak 75 helyet tudtak megszerezni.

Az élen végző Szociáldemokrata Párt a voksok 26,1 százalékát kapta meg. Lokke Rasmussen azt javasolta a győztesnek, hogy az ő pártjával kössön koalíciót.

Mette Frederiksen, a szociáldemokraták vezetője sajtóértekezletén kijelentette, hogy a választók új irányt szeretnének az országnak. Hozzátette, hogy egypárti kisebbségi kormányt akar alakítani, amelyet több másik párt kívülről támogatna. Ha a baloldali választási blokk négy másik pártja támogatja majd az egypárti kormányt, - amint ebben korábban megállapodtak -, akkor 91 képviselői helyük lesz a Folketingben, eggyel több a szükségesnél.

Bejutott még a parlamentbe az Alternatíva nevű zöld párt, öt helyet kap, és az Új Jobboldal nevű radikális jobboldali párt, amelynek négy képviselői helye lesz. Az egykamarás törvényhozásban két honatya Grönlandot, kettő pedig a Feröer-szigeteket képviseli.

Ha Frederiksen lesz a miniszterelnök, akkor ő lesz az ország második női kormányfője. Az első Helle Thorning-Schmidt volt az előző szociáldemokrata kormány élén, 2011 és 2015 között.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.