2018. december 9., 06:44

Elhunyt Ljudmila Alekszejeva, az egyik legjelentősebb orosz emberi jogi aktivista

Elhunyt 91 éves korában szombaton Moszkvában Ljudmila Alekszejeva, az emberi jogi küzdelem egyik legjelentősebb oroszországi képviselője, az orosz elnök mellett működő emberi jogi tanács tagja.

ljudmila-alekszejeva.jpg
Fotó: Archívum
Ljudmila Alekszejeva a Krím félszigeten született, fiatalon családjával együtt Moszkvába költözött, ahol régészetet tanult. Egyetemi éveiben ellenzékiek és kritikus szellemű egyetemi társak köréhez csatlakozott. 1976-ban a Nobel-békedíjas atomtudós Andrej Szaharovval együtt titokban emberi jogi szervezetet alapított, a híres Helsinki Csoportot. A csoport a szovjet titkosszolgálat, a KGB látókörébe került, házkutatások következtek, Alekszejevát eltiltották hivatása gyakorlásától, végül megfosztották állampolgárságától is. Több mint 15 évig az Egyesült Államokban élt, csak a Szovjetunió felbomlása után térhetett vissza Moszkvába, ahol átvette a Helsinki Csoport vezetését.

Vlagyimir Putyin első elnöki mandátumának idején lett az emberi jogi tanács tagja. Ebben a pozícióban is folytatta emberi jogi küzdelmét, többek között elítélte a két csecsenföldi háborút és a Krím-félsziget Oroszországhoz csatolását. Emiatt idős kora ellenére inzultusok is érték.

Számos nemzetközi kitüntetés birtokosa volt, a Memorial orosz polgárjogi szervezettel együtt megkapta az Európai Parlament Szaharov-díját. Hazájában több sajtóorgánum Oroszország egyik legbefolyásosabb asszonyának választotta.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.