Elhunyt D. Kovács József újságíró

D. Kovács József 1964. október 9-én született Dobfeneken. Alapiskoláit Almágyban és Ajnácskőn végezte, a Füleki Gimnáziumban érettségizett, majd Pozsonyban, a Komensky Egyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett újságírói diplomát.

1987-től a Pozsonyban megjelenő országos ifjúsági hetilap, az Új Ifjúság, később IFI szerkesztője, 1991-1999 között főszerkesztője volt. 1999-ben a rövid ideig megjelenő magyar nyelvű napilap, a Mai Lap vezető szerkesztője lett, annak megszűnését követően, 2000-től pedig a Pátria Rádió szerkesztő-műsorvezetőjeként dolgozott, egy ideig főszerkesztő-helyettesi poszton. Évekig volt a Szabad Újság külső munkatársa, pár éve pedig a Felvidék.Ma hírportál külső munkatársaként is dolgozott. Több könyvet szerkesztett, többek közt földije és barátja, Farkas Ottó könyveinek a szerkesztését is ő végezte.

Saját kötete, a gömöri és nógrádi népmesék és anekdoták gyűjteménye, Gallértalan köpönyeg címmel 1995-ben jelent meg a Microgramma kiadó gondozásában.

A Pozsony melletti Magyarbélen élt, temetése azonban szeretett szülőfalujában, Dobfeneken lesz.

Jóska egy ideje gyengélkedett. Barátaiként tudtuk, hogy betegsége miatt valószínűleg műtét vár rá, erre azonban már nem került sor, a halál váratlanul ragadta el.

Személyében az egyik legjobb és legfelkészültebb felvidéki magyar újságíró távozott, akinek tudásánál csak a szakma iránti elkötelezettsége és alázata volt nagyobb. Tisztesség és korrektség jellemezte minden munkáját, szóban és írásban egyaránt. A legnehezebb, mindent és mindenkit megosztó időkben is hiteles tudott maradni politikai újságíróként. Az igazat és az igazságot kereste, önös érdek nem hajtotta, az olcsó szenzáció nem érdekelte, ő csak a dolgok mögé akart látni, s azt akarta, olvasói és hallgatói is valós képet kapjanak a dolgokról.

Jóska hűséges volt és ragaszkodó. Ragaszkodott a családjához, két fiához, szülőfalujához, Dobfenekhez, ami számára a világ közepe volt. Ragaszkodott a barátaihoz, hűséges volt az eszméihez, s makacsul hitt a közösségben, melyhez tartozott, s amelynek jobb sorsáért maga is dolgozott.

Baráti asztaltársaságunk tagjaként sokat tanulhattunk tőle. Hétről hétre mesélte újabb és újabb irodalmi és történelmi felfedezéseit, olvasmányélményeit, kutatta távoli múltunk maradványait, minden érdekelte, ami eredetünket igazolta. A körülöttünk lévő világra nyitott s a múltunkra kíváncsi ember nyughatatlanságával élte az életét, kereste a válaszokat.

Az asztalunknál egy szék örökre üres marad...

Drága Jóska!

Hiányod fájó! Soha nem felejtünk el, emlékedet szeretettel és tisztelettel megőrizzük. Nyugodjál békében!

Barátaid és kollégáid nevében: Molnár Judit