2017. november 9., 11:58

Elfoglalták az Iszlám Állam utolsó kelet-szíriai fellegvárát

ABU-KEMÁL. A szíriai kormányerők és szövetségeseik elfoglalták az Iszlám Állam (IÁ) utolsó kelet-szíriai fellegvárát, Abu-Kemál városát - közölte a Bassár el-Aszad szíriai elnököt támogató katonai szövetség egyik parancsnoka. Emmanuel Macron francia köztársasági elnök szerint hamarosan teljes katonai győzelmet aratnak a terrorszervezet felett Irakban és Szíriában.
201711090819540.688x516.jpg
Galéria
+2 kép a galériában

A katonai tisztségviselő méltatta a szíriai rezsim oldalán harcoló Hezbollah libanoni síita szervezetet, amely az Abu-Kemál elleni offenzívát vezette. Mint mondta, a Hezbollah több száz harcosa vett részt a csatában.   

A parancsnok hozzátette, hogy a Hasd es-Saabi (Népi Mozgósítási Erők) iraki síita milícia is részt vett az iraki határ mentén fekvő Abu-Kemál elfoglalásában.   

Az iraki síita milícia a határ iraki oldalán fekvő, az IÁ-tól november elején visszafoglalt Káim városból kelt át Szíriába. A libanoni Hezbollah és az iraki Hasd es-Saabi egyaránt Irán támogatását élvezi, ahogy a szíriai kormány is.   

Az utóbbi hetekben az Iszlám Állam rohamos ütemben veszített területeket Szíriában és Irakban, előbbinek keleti, míg utóbbinak nyugati területeire szorult vissza. Szíriában a dzsihadisták alig egy hónap leforgása alatt elveszítették Rakkát, amely három évig volt az IÁ de facto szíriai fővárosa, az olajban gazdag kelet-szíriai Dier-ez-Zór tartomány azonos nevű székhelyét, valamint a stratégiai elhelyezkedésű Majadín városát. Irakban az el-Anbár kormányzóságbeli Rava város, illetve az említett városokat övező néhány település maradt már csak az IÁ ellenőrzése alatt.   

Megfigyelők, szakértők és az IÁ elleni harcokban részt vevő katonai tisztviselők is egyöntetűen azon a véleményen vannak, hogy az dzsihadisták végnapjaikat élik Szíriában és Irakban.   

A terrorszervezet felett aratott győzelemmel azonban még nem köszönt be a béke Szíriában. Erre utal, hogy Damaszkusz és Teherán az utóbbi napokban többször jelezték, hogy a kormányerők és szövetségesei hamarosan olyan területek ellen indulnak, amelyeket még nem a szíriai kormány ellenőriz. Ezalatt az Egyesült Államok támogatta kurd többségű Szíriai Demokratikus Erők (SDF) által elfoglalt, az Eufrátesz keleti oldalán fekvő területek, köztük Rakka és a szíriai felkelők uralta északnyugat-szíriai Idlíb tartomány értendő, ahol a török hadsereg is jelen van. Aszad kormánya az Egyesült Államokat és Törökországot megszálló erőknek minősítette.

Macron: hamarosan teljes katonai győzelmet aratnak a terrorszervezet felett Irakban és Szíriában

Az elkövetkező hónapban teljes katonai győzelmet aratnak az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet felett Irakban és Szíriában, de ez nem elég a dzsihadista fenyegetés végleges felszámolásához - jelentette ki csütörtökön az Egyesült Arab Emírségekben Emmanuel Macron francia köztársasági elnök.

Az Abu-Dzabiban állomásozó francia csapatokhoz szólva Macron hangoztatta, komolyan hiszi, hogy az észak-szíriai Rakka felszabadítása után az elkövetkező hetekben és hónapokban katonai téren teljes vereséget mérnek az IÁ-ra az iraki-szíriai térségben. Hozzátette ugyanakkor, hogy ezzel nem ér véget a harc. A helyzet stabilizálása, a terroristacsoportok elleni küzdelem továbbra is kiegészítő eleme marad annak a politikai rendezésnek, amelyet a régióban szeretnének látni - fejtette ki.   

A francia elnök szerda óta tartózkodik az Arab-félsziget délkeleti részén fekvő országban, Abu-Dzabiban felavatta a Franciaország határain kívüli első olyan múzeumot is, amely a párizsi Louvre nevét viseli.

201711090819540.688x516.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.