Élettársa üldözte Rezešovát?
Mostanra leginkább egy szövevényes krimihez hasonlít Eva Rezešová és a négy halálos áldozattal járó autóbaleset ügye. Az már biztos, hogy a baleset okozásával vádolt szlovák milliomosnő végigtelefonálta a Szlovákiából Magyarországra vezető utat, és még az ütközés előtti másodpercekben is érkezett hívás a telefonjára.
A hvg.hu megszerezte Rezešová akkori élettársa, Lukáš Trnovský híváslistáját is, ami megdöbbentő információval szolgált. A férfi a mobiltelefonja cellainformációi alapján 3 óra 48 perckor a határhoz közel autózott, mindössze körülbelül 50 kilométerre Rezešovától. Ezidő tájt közel egy percig beszéltek is egymással, amikor valószínűleg kiderült a vádlott számára, hogy a férfi követi.
Alig ötven perccel később, miközben Trnovský folyamatosan hívta Rezešovát - sikertelenül -, körülbelül 40 kilométerre voltak egymástól. Az ütközés után, 4:54-kor - a baleset 4:45 körül történt - az élettárs már csak 23 kilométerre volt a baleset helyszínétől, vagyis egyértelmű, hogy a nő nyomában volt. A hvg.hu által megkérdezett szakértő számításai szerint a megengedett 90 km/óra helyett 130-as sebességgel haladhatott, hogy a 150 kilométeres távolságot alig több mint egy óra alatt megtegye.
A szemtanúk által nyújtott információk, melyek szerint Trnovský-t látták a helyszín környékén feltorlódott autósorban és Rezešová közelében, egybeesnek a híváslisták adataival. A férfi 5:09 és 7:52 között nem próbálta hívni Rezešovát, mintha tudta volna, mi történt. Ez pedig csak úgy volt lehetséges, ha a helyszín közelében volt.
Elképzelhető, hogy kizárják az ügyből a perdöntő szakértői véleményt, melyet a vádlott ügyvédjének kérésére dr. Melegh Gábor készített. A dokumentum felvetette a vádlott ártatlanságát, ami miatt november végére halasztották az ítélethirdetés időpontját. Az áldozatokat képviselő ügyvéd felvetette a szakértő elfogultságának lehetőségét, ezt mérlegelve a Pest Megyei Főügyészség kezdeményezi annak ügyből való kizárását.