2018. augusztus 7., 08:19

Életbe léptek az Irán elleni amerikai szankciók

A Fehér Ház hétfőn, a kora délutáni órákban Donald Trump elnök aláírásával közleményben jelentette be, hogy keddre virradóra, éjféltől életbe lépnek az Irán elleni szankciók. Ezeket az amerikai elnök az Iránnal 2015-ben kötött többhatalmi egyezmény májusban történt egyoldalú felmondásakor ígérte meg. 

201702031525310.donald-trump-iran-deal.jpg

A közleményben az amerikai elnök leszögezte: "politikánk az iráni diktatúra - a terrorizmust támogató, a Közel-Keleten és világszerte folytatott agressziójának világos értékelésén alapszik". Donald Trump megismételte korábbi álláspontját, miszerint a 2015-ben kötött nemzetközi egyezmény, amely Irán nukleáris programjának befagyasztásáért cserében feloldotta a szankciókat, "szörnyűséges, egyoldalú megállapodás" volt, és ennek köszönhetően az iráni kormányzat óriási mennyiségű pénzhez jutott, amelyet a Közel-Kelet konfliktusainak szítására használt.

A Fehér Ház által nyilvánosságra hozott elnöki rendelet 21 pontban és több alpontban rögzítve sorolta fel az egyes büntető intézkedéseket. Ezek értelmében keddtől Teherán például nem vásárolhat amerikai dollárt, nem bonyolíthatja ebben a valutában az ügyleteit, a büntető intézkedés sújtja az iráni szuverén adósságot (azaz a kormány által külföldi pénznemben kibocsátott kötvényeket), az iráni arany-, és nemesfémkereskedelmet, az alumíniumtermékeket, az acél-, és szénipart.

Az amerikai szankciók nyomán ezentúl nem lehet az Egyesült Államokba bevinni iráni szőnyeget és pisztáciát, a szankciók érintik az iráni kaviárexportot és olyan nagy amerikai vállalatoknak kell visszamondaniuk iráni megrendeléseiket, mint például a Boeing, amely csaknem 20 milliárd dollár értékben 110 repülőgépet szállított volna Teheránnak. A vállalat már törölte is az Iran Air és az Aseman Airlines iráni légitársaságokkal kötött szerződéseit. Bevonják a polgári és személyszállító repülőjáratok engedélyeit is.

Az amerikai elnök ismételten figyelmeztetett: "az iráni rendszer választás előtt áll". Teherán "vagy változtat fenyegető és destabilizáló magatartásán, és akkor visszatérhet a világgazdaság körforgásába, vagy továbbra is a gazdasági elszigetelődés útját járja" - szögezte le.

Donald Trump megismételte azt is, hogy "nyitott" a tárgyalásokra Teheránnal egy olyan "átfogóbb megállapodás érdekében, amely érintené (Irán) ártalmas tevékenysége teljes körét, beleértve ballisztikusrakéta-programját és a terrorizmus támogatását".

A szankciók bevezetéséről az amerikai elnök még májusban döntött, miután május 8-án egyoldalúan felmondta a 2015-ben kidolgozott és 2016 januárjában megkötött atomalkut Iránnal. A megállapodást az Egyesült Államok, Kína, Oroszország, az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország és az Európai Unió írta alá. Trump mindig is kártékonynak - nem eléggé szigorúnak - tartotta ezt az egyezményt, és már a 2016-os elnökválasztási kampányában hangsúlyosan szerepelt az atomalku felülvizsgálata, illetve felmondása is. Bár az elnök nem vitatta, hogy Irán nem sértette meg a benne foglaltakat, álláspontja szerint az egyezmény nem akadályozza meg abban, hogy nukleáris fegyvert állítson elő. A bécsi székhelyű Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) szerint Teherán mindig betartotta az egyezményt.

A beígért szankciókat két szakaszban vezetik be. Az első szakasz vette kezdetét kedd hajnaltól, és a büntetőintézkedések az iráni gazdaság több ágazatát érintik. A szankciók második szakasza november elején lép életbe, amikor elsősorban az iráni energetikai szektor kerül célkeresztbe, embargóval sújtva az iráni olajexportot.

Az amerikai szankciók ismételt bevezetésének vegyes volt a fogadtatása. Az Európai Unió sajnálattal vette tudomásul, és Federica Mogherini kül- és biztonságpolitikai főképviselő a brit, a francia és a német külügyminiszterrel közös nyilatkozatot adott ki, amelyben hangsúlyozták, hogy továbbra is "hatékony pénzügyi csatornákat" kívánnak fenntartani Iránnal, és nem áll le az iráni földgáz- és kőolajexport.

Haszan Róháni iráni elnök az állami tévében közvetített beszédében leszögezte: "értelmetlennek" tartja a tárgyalásokat Washingtonnal, mert bár Teherán a tárgyalások és a diplomácia híve, de ehhez szerinte jóhiszeműség kell. Róháni hangsúlyozta: Teherán nem tárgyal nyomás alatt.

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.