2015. február 14., 16:30

Egyre több postán érhetők el elektronikus közigazgatási szolgáltatások

POZSONY. Növelte a Szlovák Posta azoknak a kirendeltségeinek a számát, amelyeken elérhetők az állam elektronikus szolgáltatásai. A polgárok februártól további 144 postán juthatnak hozzá például tulajdonlap-kivonatokhoz, cégjegyzéki kivonatokhoz vagy erkölcsi bizonyítványhoz.
Tomáš Drucker, a Szlovák Posta vezérigazgatója elmondta, hogy a kirendeltségeiket teljes mértékben ki akarják használni, és azt is tervezik, hogy a közigazgatási szolgáltatásokat az állammal együttműködve maximális mértékben közelítik a polgárok, valamint a magán- és közszféra felé.

A polgárok a postákon több „nem postai” ügyet intézhetnek, például tulajdonlap-kivonat, cégjegyzéki kivonat vagy erkölcsi bizonyítvány kiállítását igényelhetik. A posta márciustól újabb 144 kirendeltségén teszi lehetővé a tulajdonlap beszerzését. Ezáltal az érdeklődők Szlovákia-szerte összesen 300 postai kirendeltségen juthatnak hozzá az okirathoz.

Drucker elmondta, hogy a költözéssel kapcsolatos szolgáltatások bevezetését is tervezik, már készülnek a vonatkozó elemzések. „A szolgáltatás részét képezi majd a címváltozással kapcsolatos teljes körű ügyintézés az egészségbiztosítóban, az energiaszolgáltatóknál és a mobilszolgáltatóknál” – fejtette ki.

Stanislava Pondelová, a Szlovák Posta szóvivője elmondta: az eddigi érdeklődés is azt bizonyítja, hogy érdemes volt bevezetni az új szolgáltatásaikat. Például míg tavaly júniusban csak 166 tulajdonlapot adtak ki, 2014 decemberében azok száma már elérte a 491 darabot. „A bűnügyi nyilvántartásból kiállított erkölcsi bizonyítvány igénylésének lehetősége csak tavaly július óta elérhető, s az első hónapban 12 postán 855 ilyen okiratot adtunk ki, augusztusban azok száma 1527-re, szeptemberben pedig 2166-re emelkedett” – magyarázta.

Miután a posta tavaly novembertől 300-ra növelte az ilyen feladatok elvégzésére is alkalmas kirendeltségeinek számát, megnőtt a szolgáltatások iránti érdeklődés. „2014 decemberében 7307 erkölcsi bizonyítványt állítottunk ki, 2015 januárjában pedig azok száma 13 209-re nőtt” – fűzte hozzá.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.