2016. június 1., 14:50

Egyiptomi gép - Az egyik feketedoboz jelét észlelhették

KAIRÓ. Egy francia hadihajó olyan jeleket észlelt, amelyeket feltehetően a közel két hete a Földközi-tengerbe zuhant egyiptomi utasszállító repülőgép két feketedobozának egyike ad le - közölte szerdán az egyiptomi közlekedési minisztérium a katasztrófa körülményeit vizsgáló testületre hivatkozva.
201606011456460.Egypt.jpg

Egyelőre nem tudni, hogy a pilóták beszélgetéseit vagy a repülési adatokat rögzítő feketedoboz jeleit fogták be.

A tárca szerint ha bebizonyosodik, hogy valóban az egyik feketedoboz jeleit észlelték, akkor is egy hetet kell várni, mire megérkezik a helyszínre az a hajó, amely fel tudja hozni a tengerfenékről a berendezést.
    
Az EgyptAir Párizsból Kairóba tartó MS804-es járata 66 emberrel a fedélzetén május 19-én tűnt el a Földközi-tenger felett, körülbelül 35 perccel a tervezet leszállás előtt, épphogy belépve az egyiptomi légtérbe. Azóta csak néhány sodródó roncsdarabot, illetve emberi testrészeket találtak a tengerben a görög Kárpathosz sziget közelében, a géptest nem lett meg.

Katapultáló feketedobozokat javasol az Airbus

Az adathordozók szükség esetén katapultálnának, a felszínen maradnának, és vészjelzéseket adnának le. A technológiai megoldáson már dolgoznak az Airbusnál.

Az Airbus bejelentésének külön hangsúlyt ad az EgyptAir légitársaság repülőgépének katasztrófája. A Párizsból Kairóba tartó utasszállító 66 emberrel a fedélzetén május 19-én a Földközi-tengerbe zuhant, a gép feketedobozait azóta sem találják.

Az Airbus szerint a katapultáló feketedobozok fellelése sokkal egyszerűbb lenne. A cég egyik alelnöke azt mondta, a technológiai megoldáson már dolgoznak a vállalatnál.

A feketedobozokat a tervek szerint a repülőgépek farokrészében helyeznék el,szükség esetén onnan katapultálnának az adathordozók, majd a könnyebb megtalálás érdekében a víz felszínén maradnának, és vészjelzéseket adnának le.

Megosztás