2018. december 23., 08:47

Egyhangúlag megszavazta a kubai törvényhozás az új alkotmány tervezetét

Egyhangúlag megszavazta a kubai parlament helyi idő szerint szombaton az új alkotmány tervezetét, amelyet hamarosan népszavazásra bocsátanak.

kubai-alkotmany.jpg
Fotó: Archívum

A kubai állami média jelentései szerint a 602 fős törvényhozás 583 képviselője hagyta jóvá az alkotmánytervezetet, 19 törvényhozó nem vett részt a voksoláson. Az 1976-os alkotmányt leváltani hivatott tervezetről február 24-én nyilváníthatnak véleményt a szigetország lakói egy referendum keretében.

Az új, 229 cikkelyt tartalmazó dokumentum nem tesz említést a kommunista államról, ugyanakkor megerősíti a politikai rendszer szocialista jellegét és a kubai kommunista párt vezető szerepét a gazdaság alakításában, valamint azt, hogy Kuba célja a kommunizmus irányába haladni. A tervezet elismeri a jogot a magántulajdonhoz, a külföldi befektetések fontosságát és a kereskedelmi piacok jelentőségét. Kiköti viszont, hogy az államnak szabályoznia kell a magánvagyon gyarapítását.

A leendő alkotmányba belefoglalták az államfői és miniszterelnöki intézményrendszer kiépítését, a magasabb kormányzati tisztségek, így az elnökség mandátumának korlátozását.

A jelenlegi verzió számos változtatást tartalmaz, amelyeket az augusztus és november között az alkotmányról folytatott társadalmi vita során fogalmaztak meg a szigetország állampolgárai.
Bírálók szerint a kubai rendszer alapjainak megváltoztatása sosem képezte vita tárgyát, a kormány pedig csak olyan javaslatokat foglalt bele a tervezetbe, amelyek ínyére voltak.

Az új verzióból kivették azt a passzust, amely kifejezetten az azonos neműek házasságának legalizálása előtt nyitotta volna meg az utat. Jóllehet, a házasság definíciója sem szerepel benne, így nem zárja ki az azonos neműek házasságának későbbi törvényesítését, de nem is teszi le a voksot közvetlenül a legalizáció mellett.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.