Egy olasz tanulmány szerint a bevándorlók fele mentálisan beteg

„A vizsgálataink során kiderült, hogy a menedékkérők között rengetegen súlyos traumákat és borzalmakat éltek át. Ez a szenvedés képezi az antiszociális viselkedésük alapjait” – magyarázta Cristiano Draghi újságíró, aki többnyire Nigériából, Gambiából, Elefántcsontpartból és Guineából érkező bevándorlókat vizsgált az olaszországi Páduában.
A menedékkérők vizsgálatát az újságíró az „Utcai Pszichológusok” páduai nonprofit szervezet vezetőjének, Laura Baccaro segítségével foglalta jelentésbe, aki elmondta, hogy a kutatásuk célja a menedékkérők által elszenvedett borzalmak megértése volt, ami sokat segíthet az Olaszországban élő migránsok különböző lakhatási lehetőségeinek eldöntésénél.
„A menedékkérők vizsgálatakor azzal a problémával szembesültünk, hogy olyan súlyos rendellenességek tüneteit produkálják, amik agresszív viselkedést okoznak, és olyan problémákhoz vezethetnek, mint az integráció megtagadása” – mondta.
Baccaro elmondása szerint a poszttraumás stresszben szenvedők legsúlyosabb esetei valódi veszélyt jelenthetnek a társadalomra, ezért nem lehet figyelmen kívül hagyni a szóban forgó menedékkérők mentális állapotát.
A bevándorlók mentális problémájával egy tavalyi brit tanulmányban is részletesen foglalkoztak. A British Medical Journal jelentésében az állt, hogy a Svédországban élő migránsok a skizofrénia és a depresszió jeleit mutatják, emellett több olyan pszichotikus tünetet produkálnak, mint a Svédországban élő többi lakos.