Egy megyei pártelnököt gyanúsítanak a merénylet elkövetésével
Az ukrán főügyészség hivatalosan meggyanúsította Vladiszlav Manhert, a Herszon megyei tanács elnökét a Katerina Handzjuk helyi aktivista ellen tavaly nyáron kénsavval elkövetett támadás megszervezésével - közölte hétfőn Jurij Lucenko főügyész a Facebookon.
Az aktivista halála komoly visszhangot váltott ki Ukrajnában és nemzetközi szinten is, az utóbbi hetekben pedig az elnökválasztási kampány részévé vált, miután kiderült hogy Porosenko- és Timosenko-párti helyi tisztségviselők is érintettek lehetnek a bűnügyben. Nemrég kiderült ugyanis, hogy a főügyészség a merénylet megszervezésében való részvétellel egy sorozatgyilkosságért korábban 15 évre ítélt, de amnesztiával 2016-ban szabadult férfit, egy bizonyos Olekszij Moszkalenkót - alvilági nevén Levint - gyanúsít, aki állítólag dolgozott Manhernek és Andrij Horgyejev herszoni kormányzónak is, utóbbit Petro Porosenko elnök nevezte ki a posztra. Ellene nemzetközi körözést adtak ki, mert a merénylet elkövetőinek őrizetbe vétele után elmenekült az országból, a feltételezések szerint a Dominikai Köztársaságban tartózkodik.
Ukrán aktivisták, újságírók többször felvetették, hogy az aktivistanő elleni merénylet megrendeléséért és megszervezéséért nem egy ember felelős, hanem sokan, és magas beosztású herszoni tisztségviselők érintettek a szövevényes gyilkossági ügyben.
Manhert egyébként szombaton a Julija Timosenko vezette Haza (Batykivscsina) párt helyi szervezetének vezetése kizárta a pártból. A tanácselnök "hírbe kerülése" a Handzuk-ügyben nem vetett jó fényt Timosenko elnökválasztási kampányára, ugyanis az államfőjelölt rendezvényein rendre jelentek meg aktivisták "Ki ölette meg Handzjukot?" feliratú transzparensekkel. Mellesleg Porosenkót is hasonló plakátokkal várják azóta mindenhol.
A meggyanúsításról szóló dokumentumot Jurij Sztoljarcsuk helyettes főügyész személyesen kézbesítette Manherának a tanácselnök otthonában.