2017. október 18., 15:55

Dzsihadisták ellen emeltek vádat Finnországban

HELSINKI. Vádat emelt szerdán Finnországban az ügyészség három férfi ellen, akik 2012-ben és 2013-ban Szíriába akartak utazni, hogy úgynevezett idegen harcosként csatlakozzanak egy terrorszervezethez.
201710181556310.Finnish-police-.jpg

A vádhatóság úgy nyilatkozott, hogy terrorista bűncselekmény előkészítésével vádolják a gyanúsítottakat, és azt is feltételezik, hogy ennek anyagi fedezetét pénzügyi bűncselekményekkel teremtették elő. Egyiküket terroristák képzésével és toborzásával is vádolják. Mindhárman ártatlannak vallják magukat.   

A finn elhárítás úgy tudja, hogy az elmúlt években több tucat radikalizálódott muszlim ment Finnországból Szíriába harcolni.

Robbanás jelentős kárt okozott egy svédországi rendőrkapitányságban

Jelentős kárt okozott egy robbanás szerda hajnalban a svédországi Helsingborg rendőrkapitányságának épületében - közölték a hatóságok, hozzátéve, hogy sérülés nem történt, és egyelőre nem vettek őrizetbe senkit.

A rendőrség azt nem árulta el, hogy a robbanást mi okozta, de Dan Eliasson országos rendőrfőkapitány azt mondta: "a társadalmat érte támadás", de a történteket egyelőre nem tekintik terrorista támadásnak. A robbanás a kapitányság bejáratát rongálta meg, és betörte több környező épület ablakait. Egyelőre senki nem jelentkezett elkövetőként.

Az utóbbi években bűnbandák háborújának színtere volt több svéd város. "A környéken nagy a bűnözés, és elképzelhető, hogy a jó rendőrségi munka irritálja a bandákat, de üzenjük nekik, hogy tettük nem befolyásolja a munkánkat" - jelentette ki Patric Heimbrand magas rangú helsingborgi rendőrségi tisztségviselő sajtóértekezletén.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.