2019. február 10., 17:03

Durvul az ukrán választási kampány

Bár még bő másfél hónap hátravan az ukrajnai elnökválasztásig, a közbeszédet és a hétköznapokat szinte kizárólag ez a téma határozza meg. A jelöltállítás időszaka véget ért, a központi választási bizottság tegnap hozta nyilvánosságra, hogy a 89 indulni szándékozóból 44-en mérettethetik meg magukat a március 31-i választáson.

zelenszkij-porosenko-timosenkot-ukran.png
Fotó: karpatinfo.net
Sorra jelennek meg a különböző közvélemény-kutatások, de ezekre egyre kevesebb figyelem jut, mert merőben más képet mutatnak. Az egyikben még Julija Timosenko utcahosszal vezet, a másikban Volodimir Zelenszkijt mérik az első helyen, viszont ami közös, hogy Petro Porosenko rendre a harmadik, de csak minimális hátránnyal. Szakértők egyre biztosabbak abban, hogy az „adminreszurszt”, azaz a pozíciójából eredő befolyásolási lehetőségeket is figyelembe véve a hivatalban lévő elnök bejut a második körbe.

S ha ez így lesz, a legtöbben ott már borítékolni vélik a győzelmét. Ezt támasztja alá, hogy sem Brüsszelből, sem Washingtonból nem jött jelzés arra vonatkozólag, hogy nem kérnének belőle, s furcsamód Moszkvából sem indítottak komolyabb össztüzet ellene. Az ismétlésért ringbe szálló államfő igyekszik a végletekig leegyszerűsíteni a választás tétjét: vagy ő nyer, vagy bárki más győzelme esetén az ország ismét Moszkva ölébe hullik.

A többi jelölt kapcsán említést érdemlő hír, hogy a központi választási bizottság jelöltként regisztrált a március 31-i elnökválasztásra egy bizonyos Jurij Volodimirovics Timosenko nevű, függetlenként induló jelöltet. Családi és apai utónevének betűi kísértetiesen összecsengenek a választás egyik fő esélyesének tartott Julija Volodimirivna Timosenko volt kormányfőnek, az ellenzéki Batykivscsina vezetőjének nevével, így a szavazócédulán két Timosenko fog szerepelni.

Az ukrán parlament elfogadott egy törvénymódosító javaslatot, amely megtiltja, hogy orosz megfigyelők is részt vegyenek az elnökválasztáson. Irina Lucenko kormánypárti képviselő, a javaslat egyik szerzője kifejtette: az előterjesztést azért dolgozták ki, hogy védekezni tudjanak az orosz beavatkozás veszélye ellen. Közölte: a hírszerzés információi alapján Oroszország 350 millió dollárt irányzott elő az ukrajnai beavatkozás céljából. Az EBESZ választásokkal foglalkozó testülete jelezte, két orosz megfigyelő is érkezne, mire Pavlo Klimkin külügyminiszter leszögezte, orosz állampolgárt sem a tárca, sem a választási bizottság nem fog regisztrálni.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.