2018. augusztus 9., 19:33

Drámaian nőtt a nők elleni erőszak Dél-Afrikában

Soha nem volt ilyen magas a nők ellen elkövetett erőszakos cselekmények száma Dél-Afrikában, mint napjainkban, ebben az országban hosszú ideje folyik a harc a nemi alapú erőszak ellen - mondta nyilatkozatában csütörtökön Cyril Ramaphosa, az ország elnöke.

201609111111050.NEMI_EROSZAK_1-2.jpg

Bár a járványszerűen terjedő erőszak mértékét továbbra is nehéz megállapítani, mivel az áldozatok sokszor nem tesznek feljelentést, kutatások szerint Dél-Afrikában a nők életük során több erőszakot szenvednek el, mint más országokban - tette hozzá Ramaphosa, aki a nemzeti nőnap alkalmából rendezett találkozón tartott beszédet a Cape Town melletti Paarlban. Hangsúlyozta, hogy az erőszak nincs tekintettel bőrszínre, nyelvre, kultúrára és társadalmi osztályra.

"A kormánynak és a társadalomnak egyaránt be kell ismernie, hogy az 1994-es demokratikus fordulat óta nem voltunk képesek biztosítani a nőknek az alkotmányban biztosított jogukat a békéhez és a biztonsághoz" - folytatta beszédében az elnök.

Nőjogi aktivisták nyomására a kormány augusztus 31-én nemzeti gender-konferenciát tart, amelynek célja konszenzusos megoldást találni a nemi alapú erőszak kezelésének kérdésében, illetve a nők elleni diszkrimináció és a nemi egyenlőtlenségek felszámolása - tájékoztatott Ramaphosa.

A 2016/17-es bűnügyi statisztikák szerint minden százezer nőből 250 válik szexuális erőszak áldozatává. A dél-afrikai rendőrség 2016/17-es adatai szerint a szexuális erőszakok 80 százaléka nemi erőszak volt. Ezek az adatok a világon a legmagasabbnak számítanak.

A nemzeti nőnapot azoknak a nőknek az emlékére vezették be, akik hatvankét évvel ezelőtt a pretoriai kormányzati székhely elé vonulva tüntettek az akkori apartheid rezsim igazságtalan törvényei ellen.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.