2018. január 31., 13:06

Diszkriminálják a magyar diákokat Romániában

BUKAREST. A Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) szerint a román oktatási minisztérium diszkriminálja a magyar diákokat az angol nyelv és irodalomból rendezett tanulmányi versenyen, hiszen nem a magyart, hanem a román nyelvet kell alkalmazniuk az angol szöveg fordításakor.
201801311314140.0000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000001a_ro.jpg

A Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) együttműködő ifjúsági szervezet oktatásért és kutatásért felelős ügyvezető alelnöke, Tőtős Áron levélben fordult az újonnan megválasztott oktatási miniszterhez, és a rendelet módosítását kérte tőle.   

A rendelkezés módosítását már a Kovászna megyei tanfelügyelőség is felvetette a szaktárcánál. A Krónika című erdélyi napilap szerdai tudósítása szerint a minisztérium elutasító választ adott a tanfelügyelőség beadványára.   

A tanfelügyelőség azzal érvelt, hogy a magyar diákok számára a román is idegen nyelv, így hátrányos helyzetbe kerülnek román társaikhoz képest a tanulmányi verseny megyei és országos szakaszán. A minisztérium szerint ugyanakkor a verseny szabályzata összhangban van az érvényes jogszabályokkal, és azt egységesen kell alkalmazni Románia minden tanintézetében.   

Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő szerint ez egyértelműen hátrányos megkülönböztetés, hiszen a magyar tagozatos diákok kénytelenek lesznek egy idegen nyelvet egy másik idegen nyelvre fordítani.   

Az angol tanulmányi verseny szabályzatát ettől az évtől módosította az oktatási minisztérium. Korábban a tételek között egyáltalán nem szerepelt fordítás, minden feladatot angol nyelven kellett megoldani.   

Korábban Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke is megállapította, hogy ez hátrányos megkülönböztetés a magyar, illetve más, nem román anyanyelvű diákokkal szemben.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.