Dénes György nevét vette fel a pelsőci alapiskola
PELSÕC. Dénes György költő nevét vette fel a Pelsőci Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola. A Rozsnyói járásban található teljes szervezettségű iskola a község szülöttjét, a Madách-díjas költőt, a csöndes líra jeles képviselőjét választotta névadónak.

Dénes György emléktáblájának leleplezésével indult az egész napos műsorfolyam. Az ünnepségen részt vett a költő özvegye és családja. Margit néni öröme határtalan volt, mert bürokratikus akadályok nem nehezítették az intézmény névválasztását.
„Nem bíztam benne, mert ugye milyen a bürokrácia. Úgyhogy olyan boldog, de olyan boldog vagyok. S azt reméltem, hogy megélem, hisz már 86 éves vagyok. A férjem mindig azt mondta: tudod, mi a jó dolog ebben, hogy mi egy faluból vagyunk? Mert mindent tudunk egymásról. Ismerjük az embereket, szeretjük őket, s kívánkozunk haza” – mondta a költő özvegye, Dusík Margit.
Több mint egy éves előkészítő folyamat előzte meg az ünnepséget. Az oktatásügyi minisztériumban az iskola volt igazgatója kezdeményezte, hogy Dénes György nevét viselje a pelsőci intézmény.
„Szerintem ha jó a név, akkor az iskola arculatát is megadja. Hisz a költő tiszteletére rendezvényeket kell csinálnunk. Dénes György neve Pelsőcön nagyon ismert, a környék tiszteli és szereti. A gyerekek imádják a verseit, mert humorosak, könnyen tanulhatók. A Sajó mentét, a környező falukat írja le, és ezért mindenki a szívébe zárta” – nyilatkozta portálunknak Máté Géza, az iskola volt igazgatója.
A Juraj Draxler oktatási miniszter kézjegyével ellátott hivatalos okiratot Tamás Erzsébet, az SZMPSZ járási elnöke adta át ünnepélyesen az iskola vezetésének. A 25 éve önálló igazgatású iskolának bizalmat szavaztak a szülők. „A jövő iskolaévet 17 elsőssel kezdjük. Azt hiszem, rekordot állítottunk a járásban. Erre nagyon büszkék vagyunk, mert úgy gondolom, hogy bíznak bennünk a szülők. Fontosnak tartják az anyanyelvi oktatást. Fontosnak tartják, hogy magyar iskolába járjon a gyerekük” – hangsúlyozta Kulik Szilvia, a pelsőci AI igazgatója.
Pelsőcön 1958-ban adták át rendeltetésének az iskola épületét. Akkor közös igazgatással működött a szlovák és magyar tannyelvű intézmény. 1990-ben lett önálló magyar iskola. Az intézményt több mint 150 diák látogatja, akik Dénes György költő iránti tiszteletüket versben, prózában, megzenésített versben, táncban, dalban, rajzban fejezték ki.
Az oktatási intézmény egész napos ünnepségsorozattal emlékezett a költőre. Dénes György családja a műsor végén könyvekkel ajándékozta meg az alapiskola tanulóit.
Forrás
Hírek.sk, - palcsó -
