Dél-Korea ballisztikus rakétával válaszolt Phenjannak

A közlemény szerint a hadgyakorlaton légi és szárazföldi erők vettek részt, Hjonmu típusú ballisztikus rakétát, illetve F-15K vadászgépről kilőtt, nagy hatótávolságú levegő-föld rakétát vetettek be. A vezérkar hangsúlyozza, hogy a kilőtt rakéták pontosan eltalálták a Japán-tengerben kijelölt célpontokat, amelyek meghatározásakor figyelembe vették annak az észak-koreai gyakorlótérnek a fekvését, ahol végrehajtották az újabb atomrobbantást.
A hadgyakorlaton csak a dél-koreai fegyveres erők vettek részt, de a vezérkar hangsúlyozza, hogy újabb közös hadgyakorlatokra készülnek az amerikai hadsereggel.
Phenjan vasárnap jelentette be, hogy sikeres kísérletet hajtott végre hidrogénbombával. A kísérleti atomrobbantás immár a hatodik, minden korábbinál nagyobb erejű volt, és két erős földrengést váltott ki. Szakértők egyelőre nem tudják kétséget kizáróan megerősíteni, hogy a tesztelt bomba valóban hidrogénbomba volt. Ez utóbbit termonukleáris bombának is nevezik, és jóval pusztítóbb az atombombánál.
Japán és Kína nem észlelt sugárszennyezést a robbantás óta
Japán és Kína kormánya is azt közölte hétfőn, hogy nem észleltek sugárszennyezést az észak-koreai kísérleti robbantás óta, amelyről Phenjan azt állítja, hogy hidrogénbombateszt volt.
Onodera Icunori japán védelmi miniszter vasárnap közölte, hogy a hadsereg sugárzásmérő repülőgépei bejárják az ország légterét, és több más kormányhivatalnak is feladatul adták a mérést.
A sugárszennyezéstől való félelmet főleg az idézte elő, hogy az észak-koreai robbantás hatására két földrengés is volt - egy 6,3-es és egy 4,6-os erősségű -, a második feltehetőleg az első által keltett üreg beomlása, mert a földfelszínről indult ki.
Észak-Korea vasárnap reggel történetének hatodik föld alatti robbantását hajtotta végre, és ez volt a legerősebb, egyes szakértők szerint 5-6-szor, mások szerint 10-szer nagyobb, mint a legutóbbi, 10 kilotonnás 2016 szeptemberben.
Tokió és Szöul még szigorúbb szankciókat akar Phenjan ellen
Abe Sindzo japán miniszterelnök és Mun Dzse In dél-koreai elnök egyetértésre jutott hétfőn abban, hogy még szigorúbb ENSZ-szankciók bevezetéséért fognak kardoskodni Észak-Korea ellen az újabb, már hatodik kísérleti atomrobbantás miatt.
A japán kormány közölte: Abe és Mun telefonon egyeztetett, és a japán kormányfő azt mondta, hogy az újabb észak-koreai atomrobbantás "közvetlen kihívást jelent az egész nemzetközi közösségnek". Alapvető fontosságú, hogy mindenki a lehető legnagyobb nyomást gyakoroljon Észak-Koreára, a többi között egy új, szigorúbb határozat elfogadásával az ENSZ Biztonsági Tanácsában - tette hozzá. Abe sürgetni fogja Kínát és Oroszországot, hogy tevékenyebb szerepet játsszon ebben. Abe és Mun megállapodott abban is, hogy folytatják a szoros egyeztetést egymással és Washingtonnal az Észak-Korea jelentette veszély elhárítására.
Az ENSZ BT már számos alkalommal fogadott el büntetőintézkedéseket Észak-Korea ellen atom- és rakétakísérletei miatt.
Turnbull: Phenjan háborúba sodorja a térséget
Phenjan cselekedeteivel háborúba sodorja a Koreai-félszigetet - figyelmeztetett hétfőn Malcolm Turnbull ausztrál miniszterelnök, reagálva az előző napi észak-koreai kísérleti atomrobbantásra.
Turnbull az ABC televíziónak adott interjúban azt mondta, hogy a Koreai-félszigeten jelenleg a helyzet közelebb áll a háború kitöréséhez, mint bármikor az 1950-53-as koreai háború óta. Kim Dzson Un koreai vezetőt gonosz embernek nevezte, aki még saját családja tagjait is rutinszerűen végzi ki.
"Ez egy kegyetlen és gonosz rezsim. Õ (Kim Dzsong Un) halálra éhezteti saját népét. Ez egy sokkoló, veszélyes, provokatív és illegális rezsim, amely veszélyezteti a térség és a világ békéjét és biztonságát, és senkinek az érdekeit nem szolgálja, kivéve annak az egyetlen családnak a diktatúráját Észak-Koreában" - mondta Turnbull.
Az ausztrál kormányfő szerint az újabb kísérleti atomrobbantás elsősorban a Phenjanra legnagyobb befolyással bíró Peking számára jelent kihívást. Kim Dzsong Un "úgy döntött, hogy nyíltan szembeszáll Kínával, dacol vele", ami határozott választ követel Pekingtől. Kínának le kell állítania az olajszállításokat Észak-Koreának, amivel hatalmas nyomás alá tudná helyezni az országot - mondta Turnbull.
